Lecsó csirkemellel és fürjtojással recept
Hozzávalók:
- 1 csirkemell filé
- 10 dkg füstölt kolbász (csípős)
- 1 fej vöröshagyma (nagyobb)
- 4 TV paprika
- 3 paradicsom
- kb 16 db fürj
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - só (ízlés szerint)
- őrölt színes bors (ízlés szerint)
- 2 ek kukoricaliszt
- 2 ek chilis étolaj
- 2 ek étolaj
Elkészítése:
A csirkemellet vékonyan szeleteljük fel, sózzuk, borsozzuk és hagyjuk egy fél órát állni, hogy az ízek átjárják.
Ezután forgassuk bele a kukoricalisztbe.
Az étolajat hevítsük fel, helyezzük bele a kukoricalisztbe forgatott csirkemellet és pár perc alatt, mindkét oldalát süssük zsemleszínűre, majd szedjük ki a zsiradékból és tegyük félre (én 2-2 percig sütöttem mindkét oldalát).
A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk félbe és vékonyan szeleteljük fel. A paprikát vágjuk fel vékonyabb karikákra, a paradicsomot vágjuk cikkekre. A füstölt kolbászt vágjuk kisebb kockákra.
Egy serpenyőben hevítsük fel a chilis étolajat, majd adjuk hozzá a felkockázott füstölt kolbászt és süssük pirosra.
Ezután adjuk hozzá felszeletelt vöröshagymát, pároljuk pár percig, majd adjuk hozzá először a paprikát, majd amikor kissé összeesett a paradicsomot is.
Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd lefedve, néha megkeverve, addig pároljuk, hogy még roppanós maradjon a paprika és a paradicsom is (figyeljünk, nehogy túlpároljuk és platty legyen a lecsó).
Ezután az elősütött csirkemellcsíkokat helyezzük bele a lecsóba, majd egyesével üssük bele a fürjtojásokat és pároljuk tovább pár percig, attól függően, hogy a tojást lágyabban vagy éppen keményebben szeretnénk enni (én pl. lágyabbra hagytam).
Tipp:
Az elkészült lecsót ízlés szerint a serpenyőben is tálalhatjuk, de tányérra is szedhetjük. Kínálhatunk mellé egy szelet friss kenyeret, vagy éppen péksüteményt.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 erdei gyümölcsös recept, ha friss és krémes desszertre vágysz
Az erdei gyümölcsös desszertek egyszerre frissek, látványosak és kifejezett
Tovább olvasom »
Farsangi sütivásár: profi tippek a finomságok csomagolásához (x)
A farsang az év egyik legvidámabb időszaka, amikor a konyha megtelik fánk-
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.27. Péntek
Mai menünk könnyed, mégis ízletes fogásokat tartalmaz. A magyaros zöldborsó
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »









