Burgonya sajttal recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 4 nagyobb burgonya
- 6 szelet bacon
- 100 g füstölt sajt
- 2 zsálya levél
- 1 szál rozmaring
- 2 szál kakukkfű
- ízlés szerint olívaolaj
- ízlés szerint só, bors
Elkészítése:
Próbáljunk azonos méretű burgonyát választani. A meghámozott burgonyát vágjuk egyforma szeletekre.
Egy tepsibe vagy tűzállótálba egymás mellé helyezzük a burgonya szeleteket. Ezután egy szelet bacont helyezünk rá, erre ismét burgonya karikát teszünk, ezt a műveletet addig folytatjuk, amíg a bacon tart.
Miután befejeztük az összeállítást, aprítsuk össze a fűszernövényeket. Öntsünk 2 evőkanál olívaolajat a burgonyatornyok közé, szórjuk meg sóval, fűszerezzük borssal és rendezzük el az aprított fűszernövényeket is.
Takarjuk le alufóliával, majd tegyük 170 fokra előmelegített sütőbe. Nagyjából 20-25 perc alatt elkészül, ekkor vegyük le a fóliát, helyezzünk egy-egy szelet sajtot a burgonyahalmok tetejére és toljuk vissza a sütőbe.
5-10 perc alatt megpirulnak, ezután tálalhatjuk köretként vagy előételként is.
Tipp:
A bacont felválthatjuk sonkával vagy füstölt kolbásszal is. A sajtot ízlés szerint válasszuk meg.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 erdei gyümölcsös recept, ha friss és krémes desszertre vágysz
Az erdei gyümölcsös desszertek egyszerre frissek, látványosak és kifejezett
Tovább olvasom »
Farsangi sütivásár: profi tippek a finomságok csomagolásához (x)
A farsang az év egyik legvidámabb időszaka, amikor a konyha megtelik fánk-
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.27. Péntek
Mai menünk könnyed, mégis ízletes fogásokat tartalmaz. A magyaros zöldborsó
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »









