Húsvéti vendégváró őzgerinc recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
Tartármártás:
- 125 g majonéz
- 2 evőkanál tejföl
- 1 csapott kiskanál porcukor
- 1 csapott kiskanál citromlé
- 1 kiskanál mustár
- só
- bors
Továbbá:
- 25 dkg főtt, füstölt sonka
- 4 főtt
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 1 piros húsú paprika
- 4 csemege uborka
- 1,5 dl húsleves alaplé (vagy 1,5 dl víz és 1 húsleves kocka)
- 1 dl víz
- 25 g zselatin (por állagú)
- 1 púpos teáskanál reszelt torma (ízlés szerint lehet több is, de ki is maradhat)
Elkészítése:
A zselatinra ráöntjük az 1 deciliter vizet és hagyjuk, hogy beszívja, jól megduzzadjon.
Először a tartármártást készítjük el. A majonézhez hozzáadjuk a tejfölt, porcukrot, citromlevet, mustárt és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd az egészet jól összekeverjük.
Ezután felvágjuk apróra a főtt sonkát, tojásokat, paprikát és a csemege uborkát, majd belekeverjük a tartármártásba. Ekkor adjuk hozzá a tormát is, ha szeretnénk.
Az alaplevet vagy a vízből és leveskockából készített levet feltesszük a tűzre és hozzáadjuk az idő közben megduzzadt zselatint és alacsony lángon felolvasztjuk (nem szabad forralni!!).
A zselatinos levet belekeverjük a sonkás masszába.
Az őzgerinc formát folpackkal kibéleljük, majd beleszedjük a zselatinos masszát és néhány órára vagy egy éjszakára hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen.
Másnap óvatosan kiborítjuk a formából és lehúzzuk róla a folpackot, majd szeletelve tálaljuk.
Nézd meg videón is:
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Diós, mézes, puncsos – 9 ellenállhatatlan krémes süti, amit mindenki imádni fog
A krémes sütemények az ünnepi asztal igazi ékei – lágyak, édesek és ellenál
Tovább olvasom »
Márton-napi lakoma: 10 libás finomság, amit ki kell próbálnod
Márton napján hagyományosan libát eszünk és újbort kóstolunk, hiszen a néph
Tovább olvasom »
Golyó‑desszertek percek alatt: 8 sütés nélküli finomság
Ha gyorsan kell valami édes kényeztetés, amiben nincs sütő használat, akkor
Tovább olvasom »
Szaftos, omlós, fűszeres – 12 sertéshúsos étel, amit újra és újra elkészítenél
Ha valami igazán laktató és ízletes fogásra vágysz, a sertéshúsos receptek
Tovább olvasom »
Villámreceptek húsimádóknak és rohanóknak
Ebben a válogatásban olyan fogásokat találsz, amit gyorsan elkészíthetsz: l
Tovább olvasom »
Madeleine-válogatás: 6 variáció egy süteményre
A madeleine az a sütemény, ami mellett könnyű elidőzni. Nem hivalkodó, még
Tovább olvasom »









