Füstölt lazacos-sajtkrémes falatkák recept
Hozzávalók:
- 20 dkg füstölt lazac
- 25 dkg mascarpone
- 1 nagyobb alma (savanykás)
- 1/2 citrom leve
- kisebb csokor kapor
- só (ízlés szerint)
- őrölt fehér bors (ízlés szerint)
- 6 ropogós zsemlekarika vagy szendvicskenyér
Elkészítése:
A füstölt lazacszeleteket vágjuk fel kisebb darabokra. Az almát hámozzuk meg, vágjuk félbe, vájjuk ki a magházat, majd vágjuk fel kisebb kockákra.
Ezután a felkockázott almához adjuk hozzá a feldarabolt füstölt lazacot, majd facsarjuk rá a citromlevet és tegyük félre.
A mascarponét keverjük simára egy csipet sóval, ízlés szerint őrölt borssal és az előzőleg apróra vágott kaporral (a sózással óvatosan bánjunk és vegyük figyelembe hogy a lazac is sós).
Ezután adjuk hozzá a lazacos-almás keveréket, óvatosan keverjük, forgassuk össze, majd tegyük be a hűtőbe legalább egy órára, hogy az ízek kellően összeérjenek.
Közben készítsük elő a zsemlét vagy a szendvicskenyeret.
Én a zsemlét kétfelé vágtam, majd szendvicssütőben szép világos színűre és ropogósra sütöttem mindkét oldalát. Ezután még forrón, kiszúrtam egy kisebb pogácsaszaggatóval, hogy szép formás legyen. (Amennyiben szendvicskenyeret használunk, vágjuk szép formásra és ízlés szerint azt is megpiríthatjuk.)
A füstölt lazacos mascarponekrémet vegyük ki a hűtőből, majd kanalazzuk rá az előzőleg megpirított zsemlekarikákra, és tálalásig tegyük vissza a hűtőbe.
Tipp:
Tálalás előtt pár perccel vegyük ki a hűtőből, hogy ne legyen túl hideg, majd díszítsük friss kaporral, és úgy kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Diós, mézes, puncsos – 9 ellenállhatatlan krémes süti, amit mindenki imádni fog
A krémes sütemények az ünnepi asztal igazi ékei – lágyak, édesek és ellenál
Tovább olvasom »
Márton-napi lakoma: 10 libás finomság, amit ki kell próbálnod
Márton napján hagyományosan libát eszünk és újbort kóstolunk, hiszen a néph
Tovább olvasom »
Golyó‑desszertek percek alatt: 8 sütés nélküli finomság
Ha gyorsan kell valami édes kényeztetés, amiben nincs sütő használat, akkor
Tovább olvasom »
Szaftos, omlós, fűszeres – 12 sertéshúsos étel, amit újra és újra elkészítenél
Ha valami igazán laktató és ízletes fogásra vágysz, a sertéshúsos receptek
Tovább olvasom »
Villámreceptek húsimádóknak és rohanóknak
Ebben a válogatásban olyan fogásokat találsz, amit gyorsan elkészíthetsz: l
Tovább olvasom »
Madeleine-válogatás: 6 variáció egy süteményre
A madeleine az a sütemény, ami mellett könnyű elidőzni. Nem hivalkodó, még
Tovább olvasom »









