Sült debreceni köménymagos kelkáposztával recept
Ők is elkészítették

Hozzávalók:
- 6 szál debreceni kolbász
- 2 nagy fej vöröshagyma
- 1 kisebb fej kelkáposzta
- 3 dl csirkealaplé
- 2 dl tejföl
- 2 tk egész köménymag
- só
- 2 tk magos dijoni mustár
- 2 ek olívaolaj
- 3 dkg vaj
Elkészítése:
Forrósítsunk fel 1 ek olajat, tegyük bele a kolbászokat és pár perc alatt süssük szép pirosra, majd szedjük ki a zsiradékból, és tegyük félre (sütés közben többször forgassuk meg, hogy egyformán süljön).
A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk félbe és vékonyan szeleteljük fel. A káposztát vágjuk fel 6 részre úgy, hogy a torzsája összefogja a leveleket.
A maradék olajat és a vajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá a felszeletelt vöröshagymát, szórjuk meg sóval, majd néha megkeverve pároljuk aranybarnára.
Ezután a hagymát szórjuk meg a köménymaggal, majd pirítsuk együtt 1-2 percig.
Ezután tegyük rá a káposztaszeleteket, öntsük fel az alaplével, fedjük le és pároljuk pár perc alatt puhára a káposztát, majd óvatosan szedjük ki egy tányérra.
A visszamaradt hagymás szafthoz adjuk hozzá a tejfölt és a mustárt, forraljuk össze, majd tegyük bele a káposztát és a sült kolbászt is. Ezután főzzük pár percig, hogy a szaft kissé besűrűsödjön és az ízek összefőjenek (közben többször rázogassuk meg, de keverni nem szabad, mert különben összetörik a káposzta).
Közben ízlés szerint készítsünk mellé köretet, pl a krumplipürét vagy esetleg rizst, kuszkuszt.
Tálaláskor kanalazzunk a tányérba pár kanál hagymás szaftot, helyezzük rá a káposztát, a kolbászt, a köretet, majd úgy kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

Mit tegyünk a házi pizzára? Itt van 15 isteni ötlet!
Van az a péntek este, amikor már napok óta tervezgetjük, hogy végre újra pi
Tovább olvasom »
Így vidd be a napi vízadagodat könnyedén: 10 természetes frissítő a meleg napokra
A nyári hőségben a megfelelő hidratálás nemcsak kellemes, hanem létfontossá
Tovább olvasom »
Gyors rakottasok hétköznapokra – csirkével, darált hússal, cukkinivel
Laktató, szaftos és minden falatja kényeztet – ezek az egytálételek garantá
Tovább olvasom »
A hét legjobb cukkinis receptjei – ezek a receptek most tarolnak!
A cukkini minden nyáron főszereplő a konyhában – és nem véletlenül! Könnyű,
Tovább olvasom »
8 tepsis csirkecomb, ami után garantált a repeta
A csirkecomb az egyik legszaftosabb, legsokoldalúbb alapanyag, amit szinte
Tovább olvasom »
8 rakott tészta, amit mindenki szeret
A rakott tészták igazi hétköznapi hősök: gyorsan összeállíthatók, laktatóak
Tovább olvasom »