Slambuc recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
ezek a hozzávalók 5 literes bográcshoz is elegendőek, de fazékban gázon is elkészíthető
- 10 dkg füstölt szalonna kockára vágva
- 1 nagyobb fej vöröshagyma felkockázva
- 1 kg tisztított, karikára vágott burgonya (a súly tisztítva értendő)
- 75 dkg lebbencstészta összetörve
- 2 ek só
- 2 ek sertészsír
- 1/2 zöldpaprika
- 1 paradicsom
- kevés petrezselyemzöld
- kevés zellerzöld
Elkészítése:
A bográcsot tegyük fel a tűzre, mehet bele az előre felkockázott szalonna, ha jól megsült, beleöntjük a vöröshagymát, ezzel is pirítjuk, majd hozzáadjuk a burgonyát, hosszú kanállal párszor átforgatjuk.
Hozzáadjuk a pirospaprikát és azonnal ráöntjük az előre odakészített vizet, sózzuk, belerakjuk a zöldpaprikát, paradicsomot
petrezselymet, zellerzöldet és addig főzzük, míg a burgonya félig meg nem fő.
Közben kóstoljuk meg, ha szükséges sózzuk (egy picit sósabb legyen a megszokottól,mert a tészta vesz fel majd belőle).
Ekkor beleszórjuk a száraztésztát (közepes lángra vesszük) és már nem kevergetjük, legfeljebb a tetejét egy kicsit egyengetjük, várunk míg elfővi a levet.
Amikor már láthatóan nincs leve, leemeljük a tűzről, jól összekeverjük, majd a tűzre visszatéve a zsírt egyenletesen eloszlatjuk körben a bogrács szélén.
Felülről lefelé nyomkodjuk a kanalat körbe a bogrács szélén és közben mozgatjuk, hogy a zsír leérjen alulra, majd leemelve megrázogatjuk a bográcsot és hirtelen mozdulattal magunk felé mozdítva megfordítjuk a slambucot (VIGYÁZZUNK,NEHOGY KIBORULJON!!).
Ha nem megy, akkor sincs semmi baj, párszor átkeverjük és így is nagyon finom. Lehet készíteni tapadásmentes wokban is, én már így is próbáltam.
Jó étvágyat hozzá!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »









