Húsgombóc sajtkrémes kaporszósszal recept
Hozzávalók:
Gombóchoz:
- 40 dkg darált marha-, vagy sertéshús
- só
- frissen őrölt bors
- 1 reszelt vöröshagyma
- 1
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 5 dkg mosott rizs
Szószhoz:
- 1 csokor kapor
- 1 dl tejföl
- 1 reszelt vöröshagyma
- csipet só
- 15 dkg mascarpone krémsajt
- 1 ek borecet
- 2 ek cukor
- bors
- 1 ek étkezési keményítő
- 2 dl hús alaplé
Elkészítése:
A gombócnak valókat összegyúrjuk, és vizes kézzel gombócot formázunk belőle.
Húslében feltesszük főni egy lábasban, és lefedjük. Kb. 30 perc alatt elkészül.
Közben a kapormártást elkészítjük a következőképpen: a hagymát kevés olajon megfuttatjuk, és a vágott kaport rászórjuk. Összekeverjük, majd felöntjük a húsalaplével, és cukorral, sóval, borssal ízesítjük. 20 percig főzzük, majd az étkezési keményítőt a vízzel elkeverjük, és besűrítjük vele a mártást.
Ha túl sűrű lenne, akkor vízzel még hígítsuk. Adjuk hozzá a tejfölt, az ecetet, majd az elkevert sajtkrémet. Ezután botmixerrel szép simára pépesítjük. Ettől lesz a szószunk egyenletesen sima, bársonyosan krémes állagú.
Főzni már nem kell, csak melegíteni, szükség szerint. A húsgombóccal tálaljuk. Párolt rizst készíthetünk mellé.
A húsgombóc sajtkrémes kaporszósszal kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 9 g
Szénhidrát: 8 g
Zsír: 9 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 kiadós egytálétel hétköznapokra – gyors és finom megoldások
Nincs is jobb, mint egy tartalmas, laktató egytálétel, amihez elég egy serp
Tovább olvasom »
Kelesztés nélküli fánkok – 12 gyors és isteni ötlet
Ha fánkról van szó, nem csak a klasszikus, kelesztett változatoké a főszere
Tovább olvasom »
Pihe-puha szalagos fánkok farsangra – bevált receptekkel
A farsangi időszak elképzelhetetlen illatos, puha, aranyszínű szalagos fánk
Tovább olvasom »
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »

