Brassói aprópecsenye recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 1 kg sertéshús
- 1,5 kg burgonya
- 5-6 ek étolaj vagy 1 ek sertészsír
- 7-8 gerezd fokhagyma
- 2 tv paprika, vagy lecsóalap
- 1 tk fűszersó
Hús előkészítéséhez:
- 1 fej vöröshagyma
- 1 tk fokhagymakrém, vagy 4-5 gerezd fokhagyma
- 3 babérlevél
- 10 szem egész bors
- 1 tk só
Elkészítése:
A húst diónyi kockákra vágjuk. Egy edénybe téve felöntjük vízzel, és a hozzávalókkal együtt lassú tűzön kb. 80 percet főzzük.
Ez alatt a burgonyát héjában, sós vízben megfőzzük, meghámozzuk, kockára vágjuk, és az olajjal, vagy zsírral vastagon kikent tepsibe tesszük. Összeforgatjuk, és fűszersóval beszórjuk.
Rátesszük a hasábra vágott tv paprikát, vagy a lecsóból óvatosan kiszedett paprika és paradicsom darabokat, ezután az előfőzött húst is elrendezzük a tetején. Végül őrölt borssal és kevés sóval meghintjük, és néhány gerezd fokhagymával gazdagítjuk.
190 fokos sütőbe tesszük, és 40-50 percet sütjük. Ez alatt széles szedőkanál segítségével legalább kétszer óvatosan átforgatjuk, hogy piruljon!
Amikor elkészült az étel, meghintjük őrölt borssal és 1-2 gerezd nagyon apróra vágott fokhagymával. Lefedjük, és pár percet hagyjuk, hogy átjárják az ízek!
Friss kenyérrel és savanyúsággal még forrón tálaljuk!
A brassói aprópecsenye kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 9 g
Szénhidrát: 11 g
Zsír: 6 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 egyszerű recept kevés hozzávalóból: levesek, főételek és desszertek
Kevés hozzávalóból is lehet tartalmas levest, gyors főételt vagy finom dess
Tovább olvasom »
Krumplisaláta receptek sültek, rántott húsok és grillételek mellé
A krumplisaláta az a köret, ami szinte mindenhez passzol: sültekhez, rántot
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.22. Péntek
A pénteki menüben ezúttal a krémes levesek és a tartalmas, házias főételek
Tovább olvasom »
8 hideg saláta recept, amit sültek mellé is imádni fogsz
Ha egy jó köretet vagy hidegtálra való finomságot keresel, ezekkel a salátá
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.21. Csütörtök
A csütörtöki menüben a tartalmas és a könnyedebb fogások is helyet kapnak e
Tovább olvasom »
Vitaminbomba a tányéron – 10 színes és finom saláta
A saláta egyáltalán nem csak köret lehet – ezek a receptek bizonyítják, hog
Tovább olvasom »

