Ribizlis-túrós reszeltke recept
Elkészítése:
Először a tésztát állítjuk össze. A lisztet egy tálban a sóval, a porcukorral elkeverjük (sütőpor nem szükséges hozzá), majd elmorzsoljuk benne a margarint, hozzáadjuk a tojás sárgáját és annyi tejfölt, hogy nem ragacsos, de közepesen lágy tésztát kapjunk. Ha szépen összeállít, akkor két egyenlő részre osztjuk és zacskóba csomagolva a fagyasztóba rakjuk egy órára.
Közben a töltelékhez a túrót villával áttörjük, ízesítjük cukorral, vaníliás cukorral, reszelt citromhéjjal.
A ribizlit megtisztítjuk, leszemezzük. Egy közepes tepsit (20*30 cm) kibélelünk sütőpapírral.
A sütőt előmelegítjük.
A fagyasztóból elővesszük az egyik tésztát, majd a reszelő nagy lyukán a tepsibe reszeljük.
A tésztából kimaradt tojás fehérjét kemény habbá verjük, a túróba forgatjuk, majd a tésztára simítjuk.
Rászórjuk a ribizlit.
A másik tésztát a tetejére reszeljük.
Előmelegített sütőbe toljuk, ahol 180 fokon alul-felülsütéssel kb. 35-40 perc alatt megsütjük.
Hagyjuk kihűlni, majd porcukorral meghintve kínáljuk.
Tipp:
Végre, végre érik a ribizli a kertben. Mondhatni egész évben erre vártam. Imádom a csodás piros színét, a savanykás ízét. Kitaláltam egy olyan sütit, amiben van túró is, ez egy picit csökkenti a gyümölcs fanyarságát. Alig bírtuk kivárni, hogy kihűljön és tudjuk falatozni.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 egyszerű recept kevés hozzávalóból: levesek, főételek és desszertek
Kevés hozzávalóból is lehet tartalmas levest, gyors főételt vagy finom dess
Tovább olvasom »
Krumplisaláta receptek sültek, rántott húsok és grillételek mellé
A krumplisaláta az a köret, ami szinte mindenhez passzol: sültekhez, rántot
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.22. Péntek
A pénteki menüben ezúttal a krémes levesek és a tartalmas, házias főételek
Tovább olvasom »
8 hideg saláta recept, amit sültek mellé is imádni fogsz
Ha egy jó köretet vagy hidegtálra való finomságot keresel, ezekkel a salátá
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.21. Csütörtök
A csütörtöki menüben a tartalmas és a könnyedebb fogások is helyet kapnak e
Tovább olvasom »
Vitaminbomba a tányéron – 10 színes és finom saláta
A saláta egyáltalán nem csak köret lehet – ezek a receptek bizonyítják, hog
Tovább olvasom »

