Málnás krémes recept
Elkészítése:
A sütőt melegítsük el 170 fokra. A piskótához a tojásokat válasszuk szét. A A fehérjét verjük kemény habbá a cukorral, majd adjuk hozzá a lisztet és a sárgákat felváltva, hogy a habot ne törjük. Végül dolgozzuk bele a citrom héját is. Zsírozott, lisztezett vagy sütőpapírral bélelt 35x35x3 cm-es tepsibe simítsuk bele a masszát és süssük 20-25 percig. (Tűpróbáig.)
A sütőt előmelegítjük. Ha megsült vegyük ki a sütőből és húzzuk le róla a papírt és még ekkor tegyük rá a málnát jó szorosan.
A krémhez a tojások sárgáját kikeverjük a cukrokkal, liszttel úgy, hogy ne legyen csomós, majd felöntjük a tejjel. Folyamatos keverés mellett felforraljuk és besűrítjük, majd vegyük le a tűzről. A tojások fehérjét verjük kemény habbá és még melegen dolgozzuk bele a krémbe. Az így elkészült krémet simítsuk egyenletesen a málnára. Tejszínhab vagy piskótamorzsa is kerülhet a tetejére.
Piskótamorzsa:a piskóta széleit vágjuk le és tegyük vissza a forró sütőbe. Mire a krém elkészül addigra a piskóta is megszárad amit a süti tetejére morzsolhatunk.
Pár órára tegyük hűtőbe, hogy az ízek összeérjenek és a krém lehűljön.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Klasszikus és különleges krumplisaláták karácsonyra – 12 kipróbált recept
A krumplisaláta sok családban elengedhetetlen része az ünnepi menünek. A kl
Tovább olvasom »
Könnyed köretek az ünnepi menühöz – 12 majonézmentes saláta
A karácsonyi ételek mellé sokszor jól esik egy friss, könnyű saláta, amely
Tovább olvasom »
Karácsonyi ünnepi menü: 12 kipróbált töltött hús recept
A karácsonyi asztalon mindig jól mutat egy szaftos, gazdagon töltött húsfél
Tovább olvasom »
Keksztekercs gyűjtemény – 12 klasszikus és különleges variáció egy helyen
Ha nincs kedved órákig nyújtani vagy sütőt melegíteni, akkor a keksztekercs
Tovább olvasom »
Zserbó új köntösben: 4 kreatív finomság, zserbó helyet (vagy mellé)
A zserbó ízvilága sokak kedvence, de nem mindig van idő vagy kedv elkészíte
Tovább olvasom »
A legjobb krémes és szeletes sütik karácsonyra – 25 kipróbált recept
A karácsonyi időszakban mindig jól jön néhány biztosan bevált vendégváró sü
Tovább olvasom »









