Áfonyás zúzmara szelet recept
Hozzávalók:
Piskótához:
- 3 tojás
- 15 dkg porcukor
- 18 dkg liszt
- 6 g sütőpor
- 5 dkg puha vaj
- 1 dl tejföl
- 1 citrom reszelt héja
Krémhez:
- 4 dl tej
- 5 evőkanál búzadara
- 15 dkg vaj
- 15 dkg porcukor
- 1/2 rúd vanília magjai
Töltelékhez:
- kb. 25 dkg áfonya
Elkészítése:
A sütőt 200 fokra előmelegítjük, és egy 30×25 cm-es tepsit sütőpapírral kibélelünk. A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéket kemény habbá verjük, a sárgájákat pedig habosra keverjük a porcukorral, a puha vajjal, a reszelt citromhéjjal és a tejföllel. A lisztet összekeverjük a sütőporral, majd a tojássárgás keverékhez adjuk. Végül óvatosan beleforgatjuk a felvert fehérjét, ügyelve arra, hogy a hab ne törjön össze. A masszát a tepsibe simítjuk, és 20-30 perc alatt tűpróbáig sütjük.
Amíg a piskóta sül, elkészítjük a krémet. A tejet felforraljuk, majd folyamatos keverés mellett beleszórjuk a búzadarát, és sűrűre főzzük. Hagyjuk teljesen kihűlni. A vajat habosra keverjük a porcukorral és a vaníliarúd kikapart magjaival, majd összeforgatjuk a kihűlt grízzel, hogy egynemű krémet kapjunk.
A piskótát teljesen kihűtjük, majd vízszintesen félbevágjuk. Az alsó lapot megkenjük a grízes krémmel, egyenletesen eloszlatjuk rajta az áfonyát, majd ráhelyezzük a felső piskótalapot. A süteményt hűtőbe tesszük, hogy a krém kissé megdermedjen. Tálalás előtt a tetejét porcukorral hintjük és néhány áfonyaszemmel díszítjük.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »









