Egyszerű sajttorta recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók egy 24 cm-es tortaformához:
- 40 dkg keksz vagy már eleve drált keksz
- 15 dkg vaj
- 50 dkg natúr krémsajt (mascarpone)
- 6 evőkanál cukor
- 1,5 evőkanál liszt
- 1 cs vaníliás cukor
- 1 citrom
- 1 dl tejföl
- 3
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
Elkészítése:
A kekszből morzsát készítettem és elkevertem a felolvasztott vajjal.
Elővettem a tortaformát és az alján egyenletesen elosztottam a kekszet, kicsit lenyomkodtam tenyérrel. Addig csináltam, míg a forma alján egy összefüggő, tömör alapot nem kaptam.
Ezt a kekszes alapot 170 fokra előmelegített sütőben 5 percig sütöttem, majd hagytam kihűlni.
A mascarponét, a cukrot, a lisztet és a tejfölt krémmé kevertem, majd hozzáadtam a vaníliás cukrot és a citrom reszelt héját. A tojásokat egyenként adtam a krémhez, majd addig kevertem, míg a krém már teljesen egynemű és habos nem volt.
A sajtkrémet a morzsaalapra öntöttem, egyenletesen elkentem. Amikor kész, 170 fokos sütőbe tettem 40-50 percre, míg a torta teteje is aranybarna lesz.
Amikor kihűlt a torta, óvatosan körbevágtam a forma szélénél és lecsatoltam az oldalát, de nem vettem le a talpról a süteményt. Kicsit hagytam hűlni, majd lehet szeletelni.
Én meggyes szószt tettem rá (gyümölcsdarabos házi meggylekvárhoz tettem még meggybefőttet), de lehet akár karamell öntettel, csokiszósszal vagy csak porcukorral a tetején fogyasztani, mindegyik változat isteni!
Tipp:
A fagyasztott citrom héját nagyon könnyű lereszelni!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »
Krémes és szaftos csokis desszertek: 10 bevált recept egy helyen
A csokoládés desszertek világa egyszerre lehet klasszikus és játékosan nosz
Tovább olvasom »
10 szaftos csirkés étel: krémes szószokkal és fűszerekkel
A csirkéből készült ételek sokoldalúságuk miatt a mindennapi konyha alapfog
Tovább olvasom »
10 házias sertésrecept ebédre: klasszikusok és különlegességek
A sertéshúsból készült fogások a magyar konyha legmegbízhatóbb, legkiadósab
Tovább olvasom »










