Égetett tésztás, kanalas fánk recept
Hozzávalók:
- 15 dkg liszt
- 2 dl víz
- 8 dkg vaj
- 3
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - csipet só
- kb 5 dl olaja sütéshez
Elkészítése:
A vizet a vajjal és egy csipet sóval melegítsük forráspontig. Amikor már forr, állandó keverés mellett adjuk hozzá a lisztet, majd mérsékeljük a hőfokot és pár percig kevergetve addig pirítsuk míg elválik az edény falától (ezalatt az idő alatt teljesen elválik az edény falától, de nem ég meg a tészta).
Ezután vegyük le a tűzről, hagyjuk pár percig hűlni, majd egyesével adjuk hozzá a tojásokat és mindegyikkel keverjük simára a tésztát. Egy csomómentes, sima masszát kell hogy kapjunk.
Egy serpenyőben hevítsük fel az olajat, majd egy kiskanál segítségével szaggassunk bele kisebb halmokat a tésztából. Sütés közben a tészta kb a kétszeresére nő, így csak pár darabot szaggassunk bele (a kanalat mártsuk bele a meleg olajba, akkor nem ragad majd rá a tészta).
Sütés közben többször fordítsuk át a tésztát, hogy egyenletesen süljön (az első adagot nagyobb lángon süssük, majd mérsékeljük a hőfokot és a maradék tésztát már úgy süssük ki, nehogy hirtelen süljön és a közepe nyers maradjon).
Amikor a fánkocskák már szépen megnőttek és aranybarnára sültek, szedjük ki az olajból és tegyük papírtörlőre, hogy a felesleges olajat felszívja, majd alaposan hempergessük meg vaníliás cukor és porcukor keverékébe.
Tipp:
Tálaláskor kínálhatunk hozzá ízlés szerinti lekvárt, csorgathatunk rá csokoládét, de csak a porcukorba belehempergetve is nagyon finom
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.03.19. Csütörtök
A csütörtöki menüben tartalmas, házias fogások szerepelnek. A hentesleves g
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.18. Szerda
A szerdai menü egyszerű, mégis változatos fogásokat kínál. A zöldborsóleves
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.17. Kedd
A keddi menüben változatos, laktató fogások szerepelnek. A tárkonyos csirke
Tovább olvasom »
10 ellenállhatatlan karamellás sütemény, amit egyszerűen nem lehet megunni
A karamell rajongóinak igazi kincsesbánya ez a válogatás. Klasszikus szelet
Tovább olvasom »
10 krémmel töltött piskótatekercs, amely garantáltan sikert arat vendégváráskor
A piskótatekercsek a látványos, mégis könnyen elkészíthető sütemények közé
Tovább olvasom »
8 tésztás étel, amely mindig jól jön egy gyors ebédhez
A tésztás ételek a legnépszerűbb gyors fogások közé tartoznak, hiszen kiadó
Tovább olvasom »










