Túrós-gyümölcsös torta recept
Hozzávalók:
Tészta:
- 5
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 10 dkg porcukor
- 10 dkg liszt
- 5 g sütőpor
Krém:
- 25 dkg túró
- 200 ml epres joghurt
- 2 dl habtejszín
- 5-6 ek porcukor
- 1 cs zselatin
Tetejére:
- 1,5 dl habtejszín
- gyümölcs ízlés szerint
- 1 cs színtelen tortazselé
Elkészítése:
A tésztához a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéket csipet sóval kemény habbá verjük. A sárgákat a cukorral fehéredésig keverjük. A habhoz adjuk a kikevert sárgákat és a sütőporos lisztet, majd óvatosan összeforgatjuk. Egy 26 cm-es tortaformát kivajazunk és lisztezünk, vagy sütőpapírral bélelünk, majd a masszát belesimítjuk. 180 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük (kb 30 perc).
A krémhez a zselatint feloldjuk 0,5 dl vízben. A túrót alaposan kikevertjük a porcukorral és a joghurttal, majd hozzáadom a keményre felvert tejszínt, majd a zselatint is belekeverem.
A krémet a kihűlt lapra simítjuk, majd betesszük a hűtőbe kicsit dermedni. A tetejét dermedés után kitesszük ízlés szerinti gyümölcsökkel, majd leöntjük a tortazselével, amit a csomagoláson leírtak szerint készítettünk el.
Egy éjszakára betesszük a hűtőbe a tortát, majd másnap ízlés szerint díszítjük a felvert tejszínnel.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »


