Sült sajttorta gránátalmával recept
Hozzávalók:
- 10 dkg cukormentes omlós keksz
- 10 dkg olvasztott vaj
- 2
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 25 dkg mascarpone
- 1 dl tejföl
- 2 evőkanál xilit
- 1 evőkanál teljes kiőrlésű liszt
- 1 gránátalma
- 1,5 teáskanál keményítő
- 1,5 dl víz
Elkészítése:
Első lépésként a kekszet összetörjük, majd olvasztott vajjal összedolgozzuk. A sütőformát alufóliával kibéleljük, hogy kilógjon az oldalán. A kekszes-vajas masszát az aljára dolgozzuk. Forró sütőben 5-6 percig, 180 fokon elősütjük. Kivesszük és félretesszük.
A mascarponét kikeverjük a tejföllel és a xilittel, hozzáadjuk a vanília aromát, majd a tojásokat és végül a lisztet. Ezt a masszát ráöntjük a kekszes alapra. A gránátalmát félbevágjuk és kézzel kifacsarjuk a levét.
A léhez adunk egy kevés xilitet, majd a vizet és a keményítőt. Még hidegen kikeverjük, ezután forraljuk össze. Még langyosan fecskendővel a sajtos massza felszínére pöttyözzük, majd fogpiszkálóval szív formájúra húzzuk (ez nem látszik a képen, mert összesült, túl kicsik voltak a pöttyök).
Amikor ez kész akkor közepes hőfokon a sütőbe tesszük, kb 1 órán át sütjük úgy, hogy a sütőbe egy vastagfalú tepsibe vizet teszünk alulra. Amikor már nem volt remegős a teteje, akkor elzárjuk a gázt, nyitott sütőajtónál lassan kihűtjük. Becsomagoljuk, betesszük a hűtőbe, majd másnap szeleteljük.
A maradék gránátalmával díszítjük.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.04.24. Péntek
A pénteki menüben egyszerű, mégis változatos fogások szerepelnek. A tárkony
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.23. Csütörtök
A csütörtöki menüben tartalmas, mégis változatos fogások szerepelnek. A mór
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.22. Szerda
A szerdai menüben tartalmas és változatos fogások szerepelnek. A tojásos-ko
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.21. Kedd
A keddi menüben változatos, jól összeállított fogások szerepelnek. A betyár
Tovább olvasom »
10 szaftos pörkölt recept, amit minden magyar imád
A pörkölt az egyik legősibb és legmegnyugtatóbb magyar étel: szaftos, tarta
Tovább olvasom »
Mit főzzünk spárgából? Szuper receptek a levestől a rakottasig
Beköszöntött a spárgaszezon, amikor az üde zöld és fehér finomságok végre á
Tovább olvasom »

