Paleo málnás túró torta recept
Hozzávalók egy 18 cm-es tortaformához:
A tésztához:
- 1
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 6 dkg őrölt mandula
- 1 evőkanál eritritol (xilit vagy méz)
- negyed teáskanál szódabikarbóna
A túrós réteghez:
- 30 dkg totu
- 5-8 dkg eritritol
- 1 kezeletlen citrom leve és reszelt héja
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
- 3 lapzselatin (vagy fél dkg por)
- 1,5 dl víz
A málnás réteghez:
- 25 dkg málna (fagyasztott is jó)
- 3 lapzselatin vagy (fél dkg por)
- fél dl víz
Elkészítése:
A tésztához a tojást habosra keverjük,majd hozzáadjuk a többi alapanyagot és egynemű masszává dolgozzuk.
18 cm-es, sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába nyomkodjuk. Nagyon megkönnyíti a dolgunkat, ha egy kicsit bevizezzük a kezünket, mert úgy nem tud a massza hozzátapadni.
150 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt megsütjük, majd kihűtjük.
A totut krémesre keverjük. A zselatint beáztatjuk, majd miután magduzzadt folyamatosan kevergetve addig melegítjük, amíg teljesen fel nem oldódik. Ha kész, akkor a krém összes hozzávalóját késes aprítóba vagy turmixgépbe tesszük és szép, sima krémmé dolgozzuk. Az egészet azonnal a kihűlt tészta tetejére öntjük (ha kicsit hepehupás lett a tésztánk előtte fordítsuk meg!)
30 percre a hűtőszekrénybe tesszük dermedni.
A málnás réteghez a zselatint szintén beáztatjuk a vízbe, majd, folyamatosan kevergetve addig melegítjük, amíg teljesen fel nem oldódik, végül a (fagyasztott esetén kiolvasztott) málnával összeturmixoljuk és a krémes töltelékre öntjük. Ha valakit zavarnak a magok, akkor mielőtt a zselatint hozzáadná passzírozza át szitán.
Újabb 30 pecig hagyjuk hűtőben dermedni, mielőtt szeletelnénk. Dermedés után már fogyasztható is.
Jó étvágyat!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 pogácsa, amire a nagyi is büszke lenne
A pogácsa a magyar konyha igazi büszkesége – egyszerre hétköznapi és ünnepi
Tovább olvasom »
Mit főzz ma? 10 isteni csirkés fogás hétköznapokra
Ha tanácstalan vagy, mit főzz ebédre, a csirkés ételek mindig jó választást
Tovább olvasom »
Puha, illatos, házias – 10 mákos finomság, amit meg kell sütnöd
Ha szereted a mákot, ez a válogatás igazi kincsesbánya lesz számodra. Össze
Tovább olvasom »
Krémes, házias, illatos – 10 leves, amitől jobb kedved lesz
Amikor odakint fúj a szél és esik az eső, egy jó leves többet ér bármilyen
Tovább olvasom »
11 házi keksz, ami tökéletes egy csésze teához vagy kávéhoz
Ha unod már a klasszikus linzert, próbáld ki ezeket a különleges házi teasü
Tovább olvasom »
Diós, mézes, puncsos – 9 ellenállhatatlan krémes süti, amit mindenki imádni fog
A krémes sütemények az ünnepi asztal igazi ékei – lágyak, édesek és ellenál
Tovább olvasom »









