Nagyon kakaós gesztenyetorta recept
Hozzávalók:
Piskóta:
- 140 g olaj
- 80 g holland kakaópor
- 3
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 300 g cukor
- 2 teáskanál szódabikarbóna
- 160 g tej
- 250 g extra finom liszt
- 1 teáskanál sütőpor
- 160 g forró víz
- 1 evőkanál instant kávé (elhagyható)
Krém:
- 2 gesztenyepüré (kb. 500 g)
- Porcukor (ízlés szerint)
- Rum vagy rumaroma (ízlés szerint)
- 3 dl habtejszín (+ extra a díszítéshez)
Elkészítése:
A sütőformát sütőpapírral kibéleljük, a sütőt 180 fokra előmelegítjük.
A lisztet, a cukrot, a szódabikarbónát és a sütőport egy tálban összekeverjük. A forró vizet elkeverjük az olajjal, a tejjel és az instant kávéval, majd ezt a keveréket a száraz hozzávalókhoz öntjük. Alaposan kikeverjük, majd egyesével hozzáadjuk a tojásokat, és simára dolgozzuk.
A masszát az előkészített tortaformába öntjük, és 180 fokon legalább 60 percig sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy teljesen átsült-e. Ha elkészült, kivesszük a sütőből, és hagyjuk teljesen kihűlni. A tetejét egyenesre vágjuk, a levágott részt elmorzsoljuk, és félretesszük a díszítéshez. A tortát három egyenlő lapra vágjuk.
A gesztenyepürét a porcukorral és a rummal simára keverjük, majd óvatosan beleforgatjuk a kemény habbá vert tejszínt. A krémet egyenletesen elosztjuk a tortalapok között, majd kívülről is bevonjuk vele.
A tortát ízlés szerint tejszínhabbal, reszelt gesztenyepürével vagy a félretett kakaós piskótamorzsával díszítjük. Hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek, majd szeletelve tálaljuk.
Tortaforma mérete: 22 cm
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »









