Foci torta recept
Hozzávalók:
- 8
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 8 ek cukor
- 8 ek liszt
- 7 dl tejszín
- gyümölcs ízlés szerint
- 1 ü lekvár (ami a gyümölccsel harmonizál)
- barna, zöld ételfesték
Elkészítése:
6 tojásból a szokásos módon piskótát készítünk. Még melegen feltekerjük, 2-3-szor, majd feltekerve hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt megkenjük a lekvárral, feltekerjük vissza és hagyjuk kicsit állni. A maradék két tojásból 23-cm-es torta formában kerek piskótát sütünk. A tekercset 1 cm-es szeletekre vágjuk. Egy nagyobb tálat kibélelünk folpackkal, majd szorosan kirakjuk a tekercs szeleteivel. A tejszínt felverjük keményre, és megkenjük a torta belsejét vele. A gyümölcsöket felszeleteljük, beleszórjuk a tejszínes tortába, majd erre újra tejszínt kenünk. Erre újra gyümölcsök. Addig folytatjuk, míg el nem fogynak a gyümölcsök. Ha marad tekercs, azt is beletehetjük a torta belsejébe. Ha elfogytak a hozzávalók befedjük a piskóta koronggal, és kissé belenyomkodjuk. Jól lehűtjük. Pár óra múlva díszítjük. A maradék tejszínt 3 részre osztjuk. Az egyik felébe zöld, a másikba barna ételfestéket keverünk, a harmadikat fehéren hagyjuk. Színes habbal díszítjük.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »

