Diótorta csokis krémmel Eta módra recept
Ők is elkészítették
Elkészítése:
A tészta hozzávalóiból két lapot sütünk. 1 lap hozzávalói: 6 tojás, 12 dkg porcukor, 10 dkg liszt, 8 dkg darált dió és fél cs sütőpor. Ezekből a hozzávalókból a szokásos módon piskótatésztát készítünk, majd egy 26 cm-es formában, amit előtte kivajaztunk és liszteztünk, megsütjük 180 fokra melegített sütőben. A másik lapot is így készítjük el, majd ha kihűltek a lapok két lapba vágjuk őket.
A krémhez az egész tojásokat a 25 dkg cukorral gőz felett, állandó keverés mellett, 10 percig főzzük (én kézi habverőt szoktam használni), majd hozzáadjuk a csokit, amit előre eltördeltünk és az átszitált kakaóport. Ezek besűrítik a krémet. Lehűtjük és 1-2 órára hűtőbe tesszük. A margarint a porcukorral kihabosítjuk, majd apránként hozzáadjuk a csokis krémet.
A lapokat betöltjük a krémmel, majd a maradékkal körbekenjük a tortát és a tetejét is bevonjuk. A mázhoz a csokit és a margarint mikróban összeolvasztjuk (én úgy készítem, hogy összeolvasztom, majd lehűtöm és újra olvasztom. Ilyenkor sokkal csillogósabb a máz), majd a torta tetejére simítjuk. Ízlés szerint díszítjük a tortát.
Híve vagyok a hagyományos torták és sütemények sütésének, hiszen a múltban is nagyon sok jó recept volt és én ápolni szeretném a régi hagyományokat :)
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »


