Citromhabos torta recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
Piskóta:
- 10
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 10 evőkanál cukor
- 9 evőkanál liszt
- 1 csomag sütőpor
Krémhez:
- 2 és fél vagy 3 citrom leve (a citrom méretétől függően)
- 1 citrom reszelt héja
- 30 dkg cukor
- 500 g citromos joghurt
- 500 g mascarpone
- 0,5 l habtejszín
- 4 cs habfixáló
Elkészítése:
A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét kemény habbá verjük, majd hozzáadjuk a cukrot,kisebb fokozatra kapcsoljuk a habverőt, majd hozzáadjuk a tojássárgáját, két kanál lisztet, rá a sütőport, majd a maradék lisztet és alaposan elkeverjük.
Egy 30 cm-es tortaformában egy órán át, 150 fokos előmelegített sütőben, légkeverésen készre sütjük.
A krémhez a cukrot, a citromok levét és az egyik citrom reszelt héját, a citromos joghurtokat, a mascarponét és egy habfixálót alaposan összekeverjük.
Egy másik tálban felverjük a habtejszínt a 3 cs habfixálóval, majd hozzáöntjük a citromos krémet és összedolgozzuk.
A piskótát ízlés szerint 2-3-4 lapba vágjuk és betöltjük a krémmel, majd a külsejét is bevonjuk és ízlés szerint díszítjük.
Tipp:
A citrom méretétől és savanyúságától függően több cukrot is lehet hozzá tenni.
A citromhabos torta kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 5 g
Szénhidrát: 24 g
Zsír: 15 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »

