Charlotte torta recept
Hozzávalók:
- 1 vékony kerek piskótalap a nagy tortaformában sütve
- 2 piskótatekercs
- 1 liter habtejszín
- 1 doboz mirelit eper vagy erdei vegyes gyümölcs
- 1 citrom
- 2 tábla étcsoki
- 0.5 kg cukor
- 10 dkg darált dió
- Lekvár
Elkészítése:
Először is megkenjük a piskóta tekercseket lekvárral, majd kisujjnyi szeletekre vágjuk (Készen vásárolt piskóta tekercset használjunk). Majd 20 dkg cukorból karamellt olvasztunk, belekeverjük a diót, amikor kihűlt kávédarálóval apróra daráljuk. A csokit apróra reszeljük, a mirelit gyümölcsöt lecukrozva hagyjuk kiolvadni, majd botmixerrel összeturmixoljuk. Előtte néhány szemet félreteszünk a díszítéshez. Ezután elővesszük a lehető legnagyobb kelesztőtálunkat és kibéleljük a lekváros piskóta karikákkal. A habtejszínt 4 felé választjuk. Mindegyiket felvetjük 3 ek cukorral, majd az egyiket a darált grillázzsal, a másikat a gyümölcspéppel, a harmadikat a citrom levével, a negyediket pedig a reszelt csokival (kicsit félreteszünk abból is a díszítéshez) óvatosan összeforgattam. A piskótatekercsekre rákenjük először a citromos, majd következő rétegként a karamellás, végül a gyümölcsös krémet. Mivel több már nem fér bele, lezárjuk a piskótalappal, a tetejére rátesszük a tortás tálat, majd az egészet egy gyors mozdulattal megfordítottam. A csokis krémet a tetejére kenjük és a félretett eperszemekkel, valamint csokiból gyártott fenyőfákkal díszítettük.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »

