Zöldbabos-paradicsomos lepény recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 1 cs tönkölyös pizza tészta
- 20 dkg zöldbab
- 20 dkg paradicsom
- 10 dkg szeletelt bacon
- 10 dkg (gouda) sajt
- 1 fej vöröshagyma
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 1 marék friss bazsalikom
- só
- őrölt színes bors
- 2 ek olívaolaj
Elkészítése:
A zöldbab két végét vágjuk le, majd ízlés szerint daraboljuk fel és enyhén sós vízben főzzük roppanósra. Ezután szűrjük le és hűtsük ki egészen.
A paradicsomot vágjuk fel kisebb darabokra. A vöröshagymát és a fokhagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.
Az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pároljuk üvegesre.
Ezután adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, pár pillanat múlva a feldarabolt paradicsomot és a bazsalikomot, majd sózzuk, borsozzuk és főzzük kb 10 percig. Végül hűtsük ki, majd turmixoljuk össze vagy botmixerrel pépesítsük.
A készen vásárolt pizza tésztát csavarjuk ki a papír segítségével, majd egyenletesen kenjük rá a pürésített paradicsomot.
Ezután szórjuk meg a zöldbabbal és csipkedjük rá a bacont.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepesnél kicsit magasabb hőfokon süssük 15 percig. Ekkor vegyük ki a sütőből, majd reszeljük rá a sajtot és tegyük vissza még kb 5 percre a sütőbe, hogy a sajt ráolvadjon.
Tálalás előtt hagyjuk egy kicsit hűlni, majd ízlés szerint szeleteljük fel és úgy kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 kiadós egytálétel hétköznapokra – gyors és finom megoldások
Nincs is jobb, mint egy tartalmas, laktató egytálétel, amihez elég egy serp
Tovább olvasom »
Kelesztés nélküli fánkok – 12 gyors és isteni ötlet
Ha fánkról van szó, nem csak a klasszikus, kelesztett változatoké a főszere
Tovább olvasom »
Pihe-puha szalagos fánkok farsangra – bevált receptekkel
A farsangi időszak elképzelhetetlen illatos, puha, aranyszínű szalagos fánk
Tovább olvasom »
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »









