Töltött pulykamell baconbe tekerve recept
Hozzávalók:
- 1 kg pulykamell egészben
- 30 dkg bacon
- 5 gerezd fokhagyma zúzva
- 5 dl tej
Töltelékhez:
Elkészítése:
A pulykamellet klopfoljuk ki szép vékonyra, olyan nagyra, amilyen nagyra csak tudjuk. Áztassuk egy éjszakára fokhagymás tejbe.
Másnap csepegtessük le a pulykamellet, majd töröljük szárazra.
Készítsük el a tölteléket. Vágjuk apróra a hagymát, dinszteljük meg, majd adjuk hozzá a zúzott fokhagymát, az apróra vágott petrezselymet és a feldarabolt gombát. Süssük össze addig, amíg a gomba nem pirul meg kicsit, majd tegyük hozzá a kisebb darabokra vágott májat. Amikor a máj már nem nyers, kevés sóval, borssal és majoránnával fűszerezzük.
A májas töltelékhez, tegyük hozzá az apróra vágott főtt tojásokat. Hagyjuk, hogy kihűljön a töltelék, majd keverjük hozzá a morzsát és az egész, nyers tojást.
Tegyük a tölteléket egy késes betéttel ellátott robotgépbe, majd forgassunk rajta egy kicsit, de csak annyira, hogy itt–ott maradjanak a töltelékben harapható máj darabok. Ha kell, akkor még ízesítsük a tölteléket ízlés szerint.
A száraz pulykamellet sózzuk, borsozzuk majd a tölteléket egyenletesen oszlassuk el a húson. Tekerjük fel jó szorosan, majd tekerjük be baconbe úgy, hogy mindenhol fedje be húst.
Tegyük 170 °C-os sütőbe először lefedve a tepsit fóliával 40-50 percre, majd vegyük le a fóliát és süssük szép pirosra a húson a bacont.
Ha elkészült, pihentessük a kész sültünket 10-15 percig.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Serpenyők a konyhában – Milyen legyen az új kedvenc? (x)
A konyha lelke, a mindennapi ételkészítés egyik legfontosabb eszköze a serp
Tovább olvasom »
Fehér csokival készült desszertvariációk minden alkalomra
A fehér csoki mindig különleges hangulatot teremt — legyen szó citromos kos
Tovább olvasom »
Tarja, oldalas, karaj és több – változatos ötletek egy csokorban
A sertéshús igazi jolly joker a konyhában: változatosan elkészíthető, kiadó
Tovább olvasom »
Ünnepi tortacsodák – 12 recept, amit idén ki kell próbálnod
Ha valami igazán különleges édességet keresel az ünnepi asztalra, egy ínycs
Tovább olvasom »
10 pogácsa, amire a nagyi is büszke lenne
A pogácsa a magyar konyha igazi büszkesége – egyszerre hétköznapi és ünnepi
Tovább olvasom »
Mit főzz ma? 10 isteni csirkés fogás hétköznapokra
Ha tanácstalan vagy, mit főzz ebédre, a csirkés ételek mindig jó választást
Tovább olvasom »










