Tejszínes majoránnás pulykatokány recept
Hozzávalók:
- 1 kg pulyka apró hús
- 1 fej hagyma
- 5 gerezd fokhagyma, apróra vágva
- 1 csipet só és bors
- 1 csipet őrölt kömény
- 1 csipet őrölt csili
- 1 kávéskanál kapor, finomra aprítva
- 1 kávéskanál majoránna
- 5 cl pálinka a flambírozáshoz
- 250 g főzőtejszín
- 1 evőkanál keményítő
- 1 evőkanál olaj a hagymasütéshez
Elkészítése:
A hagymát nagyon apróra vágjuk, majd egy kevés olajon megdinszteljük. Sózzuk, majd az apró pulykahúst hozzáadva, fehéredésig pároljuk. A pálinkát óvatosan hozzáöntjük, majd meggyújtjuk és tovább sütjük, amíg a láng el nem alszik. Figyelem, a pálinka magától is belobbanhat az étel forrósága miatt, ezért valami hosszabb eszközzel, vagy hurkapálcával gyújtsuk meg.
Felöntjük tejszínnel, borsozzuk, majd hozzáadunk egy csipetnyi köményt, a majoránnát és az összenyomott fokhagymát.
Kevés őrölt chilli is mehet bele, annyi, amennyit az ízlésünk kíván. A kaprot majd a legvégén adjuk hozzá.
A pulyahús körülbelül fél óra alatt készre fő, ha sűríteni szeretnék keményítővel tehetjük meg.
Tipp:
Minden esetben tanácsolom az étel menet közbeni kóstolását, ha szükséges, utána ízesítését.
Libazsírban fürdetett, petrezselymes, főtt újkrumplival tálaltam, de ajánlom hozzá a galuskát is.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 kiadós egytálétel hétköznapokra – gyors és finom megoldások
Nincs is jobb, mint egy tartalmas, laktató egytálétel, amihez elég egy serp
Tovább olvasom »
Kelesztés nélküli fánkok – 12 gyors és isteni ötlet
Ha fánkról van szó, nem csak a klasszikus, kelesztett változatoké a főszere
Tovább olvasom »
Pihe-puha szalagos fánkok farsangra – bevált receptekkel
A farsangi időszak elképzelhetetlen illatos, puha, aranyszínű szalagos fánk
Tovább olvasom »
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »

