Spárgás-sajtos csirkemell recept
Hozzávalók:
- 2 db csirkemellfilé
- 1-2 cs zöldspárga
- 20 dkg szeletelt cheddar sajt
- 20 dkg szeletelt bacon (vagy sonka)
- só (ízlés szerint)
- őrölt színes bors (ízlés szerint)
- kakukkfű (ízlés szerint)
Elkészítése:
Mindkét csirkemellfilét egy éles késsel vágjuk ketté, hogy négy szép szelet húst kapjunk.
Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg kakukkfűvel, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek kellően átjárják.
A spárgát hajlítsuk meg, majd törjük le a fás részt. Ezután alaposan mossuk meg, csepegtessük le, majd enyhén sózzuk, és borsozzuk (ha fehér spárgát használunk, akkor azt tisztítsuk meg, mert fás lehet a szára).
Fektessünk le pár szelet bacont úgy, hogy kissé fedjék egymást, majd helyezzünk rá pár darab spárgát, rá pedig 2 szelet sajtot, majd egy szelet befűszerezett csirkemellfilét, végül pedig 1 szelet sajtot.
Ezután mindkét oldalról hajtsuk rá a bacont és egy gyors mozdulattal fordítsuk át a tepsiben lévő, olajjal enyhén meglocsolt sütőpapírra.
Mindegyik hússzelettel így járjunk el!
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb 30 perc alatt süssük szép pirosra.
Ameddig a hús sül, készítsünk mellé ízlés szerint köretet, de az el is hagyható (én krumplipürét készítettem).
Tipp:
Tálaláskor kanalazzuk tányérra az ízlés szerinti köretet, helyezzük mellé a sajtos-spárgás csirkemellfilét, locsoljuk meg egy kevés szafttal, majd úgy kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Puha, illatos, házias – 10 mákos finomság, amit meg kell sütnöd
Ha szereted a mákot, ez a válogatás igazi kincsesbánya lesz számodra. Össze
Tovább olvasom »
Krémes, házias, illatos – 10 leves, amitől jobb kedved lesz
Amikor odakint fúj a szél és esik az eső, egy jó leves többet ér bármilyen
Tovább olvasom »
11 házi keksz, ami tökéletes egy csésze teához vagy kávéhoz
Ha unod már a klasszikus linzert, próbáld ki ezeket a különleges házi teasü
Tovább olvasom »
Diós, mézes, puncsos – 9 ellenállhatatlan krémes süti, amit mindenki imádni fog
A krémes sütemények az ünnepi asztal igazi ékei – lágyak, édesek és ellenál
Tovább olvasom »
Márton-napi lakoma: 10 libás finomság, amit ki kell próbálnod
Márton napján hagyományosan libát eszünk és újbort kóstolunk, hiszen a néph
Tovább olvasom »
Golyó‑desszertek percek alatt: 8 sütés nélküli finomság
Ha gyorsan kell valami édes kényeztetés, amiben nincs sütő használat, akkor
Tovább olvasom »









