Joghurtban pácolt csirkecomb recept
Hozzávalók:
- 4 db csirkecomb
- 2 doboz natúr joghurt
- 2 fej fokhagyma
- só
- delikát ízlés szerint
Salátához:
- 1 doboz kukorica
- fél fej jégsaláta, vagy fejes saláta
- ízlés szerint vörös káposzta
- 2 doboz natúr joghurt
- kevés aprított kapor (el is hagyható)
- só ízlés szerint
Elkészítése:
A csirkecombokat szétszedjük, filézzük, ha a bőrét nem szeretjük leszedhetjük róla. A joghurtot a fokhagymával, sóval, delikáttal összekeverjük. A csirkecombokat beleforgatjuk, és állni hagyjuk. Én legalább 2 napig a pácban hagyom, mert jobban átveszi az ízeket, és hamarabb megpuhul a husink.
Többféleképpen is süthetjük. Sütőbe tepsibe rakjuk, fólia alatt fél órát sütjük, aztán pirosra pirítjuk. Grillezhetjük is, vagy serpenyőben mindkét oldalát pirosra sütjük. Nagymamámtól kaptam régen egy vasalót, melyre mondta nagy hasznát fogom majd venni a konyhában, és igaza volt, ezzel lehet a legfinomabbra sütni a csirkecombokat.
Serpenyőben pici olajat rakunk, a csirkecombot belerakjuk, és a vasalót ráhelyezve mindkét oldalát pirosra sütjük. Nagyon nehéz a vasaló, így szép egyenletesre nyomja a husit. És az íze Isteni.
A saláta elkészítésénél a joghurtot elkeverjük a kaporral, sóval, és hozzá adjuk a felaprított salátát, káposztát és a kukoricát. Hűtjük. A csirkecombbal tálaljuk. Készíthetjük csirkemellel is. Jó étvágyat kívánok hozzá.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »

