Baconos csirkemell őzgerincben sütve recept
Hozzávalók:
- 1-1,5 csirkemellfilé
- 200 g szeletelt bacon
- 1 csokor petrezselyem
- 15 dkg (füstölt) sajt
- 4-5 ek tejföl
- 2 db kocka sajt
- 2 gerezd fokhagyma
- 2
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 3 ek liszt
- só
- bors
Elkészítése:
A csirkemelleket felkockázzuk, és jól megmossuk, majd sóval és őrölt borssal ízesítjük.
Egy tálba belereszeljük a megpucolt fokhagymát, majd hozzáadjuk a finomra vágott petrezselymet, a füstölt reszelt sajtot, a tejfölt, a feldarabolt kocka sajtot, a tojásokat, a lisztet és ízlés szerint sót és őrölt borsot. Jól összekeverjük, majd a masszába beletesszük a felkockázott csirkemelleket. Összekeverjük.
Egy őzgerinc formát jól kivajazunk, és vékonyan megszórjuk zsemlemorzsával. Utána baconnel úgy kibéleljük, hogy a szélei kilógjanak az őzgerinc formából, majd beleöntjük a masszát, és ráhajtogatjuk a bacon széleit.
Ha szükséges, a tetejére még teszünk egy-két csík bacont, hogy teljesen be legyen fedve. (Érdemes egy alufóliával bélelt nagyobb tepsibe tenni, hogy sülés közben a folyadék ne a sütő aljába folyjon.)
Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 50 percig sütjük. Utána egy sütőpapírral bélelt tepsibe belefordítjuk, és a másik felét is egy kicsit megsütjük (kb. 15-20 percig). Ha megsült, hagyjuk picit hűlni, majd szeleteljük.
A baconos csirkemell őzgerincben sütve kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 19 g
Szénhidrát: 3 g
Zsír: 15 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »
Krémes és szaftos csokis desszertek: 10 bevált recept egy helyen
A csokoládés desszertek világa egyszerre lehet klasszikus és játékosan nosz
Tovább olvasom »
10 szaftos csirkés étel: krémes szószokkal és fűszerekkel
A csirkéből készült ételek sokoldalúságuk miatt a mindennapi konyha alapfog
Tovább olvasom »
10 házias sertésrecept ebédre: klasszikusok és különlegességek
A sertéshúsból készült fogások a magyar konyha legmegbízhatóbb, legkiadósab
Tovább olvasom »

