Belépés Regisztáció Keress bennünket Facebook-on
Kategóriák

Áfonyás-mustáros csirkefalatok recept

Áfonyás-mustáros csirkefalatok
Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
30 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Kicsit drágább



  • Hozzávalók:

    • 2 egész csirkemell
    • zsiradék
    • zsálya
    • 1 gerezd fokhagyma
    • 1 narancs
    • áfonyalekvár
    • vörösbor
    • mustár
    • vaj
    • 4-5 alma
    • szegfűszeg
    • fahéj
    • bors

    Elkészítése:

    A húst tetszőleges formára vágjuk, kicsit sózzuk, borsozzuk. Kevés zsiradékon megpirítjuk. A húst bekenjünk mustárral ízlés szerint néhány csipet zsályát szórunk rá, 5-6 szem szegfűszeget és 2-3 egész fahéjat rakunk bele. Összekeverjük. 1 gerezd fokhagymát apróra szeletelünk, fél narancs héját nagyon vékonyra vágjuk és hozzáadjuk az ételhez. Bőven bekenjük áfonyalekvárral, majd annyi vörösbort öntünk hozzá, hogy szinte ellepje.

    Amint felforrt az étel kb 50 g vajat teszünk bele, ettől sűrűbb lesz a leve. Kevés kb negyed (max fél) narancs levét belecsurgatjuk és fedő alatt készre pároljuk, ez még kb 10 perc. Ne főzzük túl sokáig, mert a zsiradék kicsapódik a szósz tetejére és nagyon nehéz leszedni róla!

    Amint kész kiszedjük a húst belőle és a szószt leszűrjük. Az almák csumáját kinyomjuk, az almát szeletekre vágjuk és kevés olajon megpirítjuk, majd narancslevet csurgatunk rá. Az almakarikákra tálaljuk az ételt, a szósszal leöntjük és áfonyabogyóval díszítjük.

    A friss áfonyabogyót csak nyáron lehet kapni de ez el is hagyható.

    Tipp:

    Főzés közben ne sózzuk, mert az elején rászórt só bőven elég. Minél édesebb áfonyalekvárt használunk annál finomabb lesz.

    Hozzáadom a receptfüzethez

    Őket is nézd meg!

    Szólj hozzá