Tiramisu recept
Hozzávalók:
- 25 dkg mascarpone
- 4 db
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 4 ek porcukor
- 1 ek kristálycukor
- 2 dl erős feketekávé
- 1 dl tej
- 2 cs vaníliás cukor
- 2 cs babapiskóta
- 4-5 ek Amaretto (mandula likőr)
- cukrozott kakaó
Elkészítése:
A mascarponét keverjük ki a cukorral, és a vaníliás cukorral, majd egyesével keverjük hozzá a tojások sárgáját is.
A tojások fehérjét egy csipet sóval, és egy ek kristálycukorral verjük kemény habbá. Ezután apránként, óvatosan keverjük hozzá a mascarponés krémhez.
A lefőzött, erős feketekávét keverjük össze a tejjel, majd langyosítsuk meg. Ezután egyesével mártogassuk bele a babapiskótát, hogy egy kicsit beszívja magába a kávés keveréket.
A tál aljára rakjuk szorosan egymásmellé a kávéba mártott babapiskótát, majd locsoljuk meg ízlés szerint az Amaretto likőrrel.
Ezután kanalazzuk rá a mascarponés krém felét, és szórjuk meg cukrozott kakaóval, majd a maradék kávéba mártogatott babapiskótával fedjük be a krémes réteget. Ezután szintén locsoljuk meg a piskótát ízlés szerint likőrrel, majd kanalazzuk rá a maradék krémet, és szórjuk meg bőségesen a cukrozott kakaóporral.
Néhány órára tegyük be a hűtőbe, hogy a krém egy kicsit megdermedjen és az ízek kellően összeérjenek.
Kevéssel tálalás előtt vegyük ki a desszertet a hűtőből, hogy ne legyen vad hideg, majd ízlés szerint fagylaltos kehelybe, vagy desszertes tányéron tálaljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »

