Gesztenyés-narancsos golyó recept
Hozzávalók:
Alap:
- 35 dkg kész gesztenyepüré (kiolvasztva)
- 3 evőkanál rum (vagy aroma)
- 1 teáskanál fahéj
- 1 narancs héja
- 4 evőkanál porcukor
- 10 dkg darált keksz
- 70 ml narancslé
Máz:
- 15 dkg étcsokoládé
- 3 evőkanál olaj
- fehér csokoládé (opcionális)
Elkészítése:
A kiolvasztott gesztenyepürét egy tálba tesszük, majd hozzáadjuk a rumot, a fahéjat és a narancs reszelt héját. Villával összetörjük és elkeverjük.
Ezután belekeverjük a porcukrot, majd a darált kekszet, végül hozzáöntjük a narancslevet. Az egészet először villával dolgozzuk össze, majd kézzel átgyúrjuk, hogy jól formázható masszát kapjunk.
A masszát akár azonnal is formázhatjuk, de ha szeretnénk, 20 percre hűtőbe is tehetjük, hogy kissé megdermedjen.
Kiskanállal kisebb adagokat veszünk ki és diónyi golyókat formázunk. A kész golyókat tálcára sorakoztatjuk, majd hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a mázat.
A csokoládét az olajjal együtt vízgőz felett vagy mikróban felolvasztjuk. A golyókat villával belemártjuk az olvadt csokoládéba, majd a felesleget lecsorgatjuk.
A bevont golyókat rácsra tesszük, így a csokoládé szépen megdermed és később nem kell levágni a felesleget. Ha nincs rács, sütőpapírral bélelt tálcára is tehetjük. Ha a csoki megdermedt, akkor kevés olvasztott fehér csokoládéval még díszíthetjük. Ebből az adagból kb 30 golyó készíthető.
A kész golyókat hűtőben tároljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 erdei gyümölcsös recept, ha friss és krémes desszertre vágysz
Az erdei gyümölcsös desszertek egyszerre frissek, látványosak és kifejezett
Tovább olvasom »
Farsangi sütivásár: profi tippek a finomságok csomagolásához (x)
A farsang az év egyik legvidámabb időszaka, amikor a konyha megtelik fánk-
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.27. Péntek
Mai menünk könnyed, mégis ízletes fogásokat tartalmaz. A magyaros zöldborsó
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »









