Tarhonyás hús bőrös sertésből recept

Hozzávalók:
- 1 kg bőrös sertéshús
- 2 kis fej vöröshagyma
- 10 dkg füstölt szalonna
- 5 gerezd fokhagyma
- 2 lecsópaprika
- 1 paradicsom
- kevés köménymag
- 1 ek őrölt pirospaprika
- só
- őrölt bors
- 60 dkg reszelt házi tarhonya
Elkészítése:
A húst feldaraboljuk. A hagymát, fokhagymát apróra vágjuk, a paprikát felcsíkozzuk, és a paradicsomot is apróra vágjuk. (Ha hámozott paradicsomot használunk, erre nincs szükség.)
Az apróra vágott szalonnát zsírjára sütjük, és a kisült zsíron a hagymát megfonnyasztjuk, majd köménymagot teszünk hozzá. Rövid ideig együtt pirítjuk, majd beletesszük a feldarabolt húst. Megsózzuk. Mikor a hús kifehéredik, kis kérget kap, felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ne lepje el.
Az apróra vágott paradicsom is hozzákerül, majd kicsivel később a paprikaszeletek is, valamint az őrölt paprika, a fokhagyma, és a bors is. A szalonnát végig benne hagyhatjuk, mert kitűnő ízt ad a tarhonyás húsnak, ugyanúgy, mint a kissé kövérkés hús is, ami szaftosabbá teszi az ételt.
A házi, reszelt tarhonyát zsíron kicsit megpirítjuk, majd felöntjük vízzel. Sót adunk hozzá, és puhára főzzük.
Tálalás előtt összekeverjük a tarhonyát a pörkölttel, így kitűnő egytálétel a végeredmény.
Ha kicsivel bővebb lére engedtük a pörköltet ne aggódjunk, mert a tarhonya felszív a léből.Összekeverve kóstoljuk meg, és ha szükséges ízesítsünk rajta.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

Házi aprósütik dióval, mákkal, lekvárral – örök kedvencek
Ha van sütemény, amit nem lehet megunni, az a klasszikus aprósüti! Legyen s
Tovább olvasom »
Igazi magyaros gulyásreceptek – válogass a legjobbak közül
A magyar konyha egyik legnépszerűbb és legszerethetőbb fogása a gulyás – ta
Tovább olvasom »
12 karamellcsoda, amit egyszerűen muszáj megkóstolni!
Ha édességre vágysz, ami egyszerre luxus és otthonos, akkor a karamellás sü
Tovább olvasom »
Édes-sós csigák, melyek feldobják a napod
Akár édesen, akár sósan készülnek, mindenki megtalálja a kedvencét. A nagyi
Tovább olvasom »
12 recept, ahol az ananász mindenféle fogásban megállja a helyét
Tudtad, hogy az ananász messze nem csak desszertekhez illik? Ez a csodálato
Tovább olvasom »
10 márványos csoda receptje egy helyen
A márványos sütik mindig különlegesek egy kicsit: egyszerre csokisak és van
Tovább olvasom »