Szalonnás-babos sertéstarja recept

Hozzávalók:
- 7-8 nagyobb szelet tarja
- 25 dkg császárszalonna
- 1 fej vöröshagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 1 vörösbab konzerv (400 g-os)
- só (ízlés szerint)
- 1 tk ételízesítő
- 2 ek kukoricaliszt
- 1 kk pirospaprika
- 3 dl sör
- 1 ek étolaj
Elkészítése:
A tarjaszeleteket klopfoljuk ki, de arra figyeljünk hogy ne legyen túl vékony. Ezután ízlés szerint sózzuk, és hagyjuk állni, ameddig a babos ragut elkészítjük.
A vöröshagymát és a fokhagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.
A császárszalonnát vágjuk fel vékony csíkokra. A babot tegyük egy szűrőbe, majd öblítsük le és csepegtessük le.
Egy serpenyőbe tegyük bele a felcsíkozott szalonnát, öntsük rá az olajat, majd süssük pár percig. Ezután adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pár perc múlva amikor a hagyma kissé összeesett, adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, majd a lecsepegtetett babot is. Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, kevergetve pároljuk még 1-2 percig, majd hűtsük langyosra.
A kukoricalisztet keverjük össze a pirospaprikával, majd forgassuk bele a hússzeleteket.
Ezután a hússzelet egyik felére kanalazzuk rá a szalonnás-babos tölteléket, majd hajtsuk rá a szabadon maradt húsrészt. Mindegyik szelet hússal így járjunk el (én hústűvel átszúrtam, hogy sütés közben ne nyíljon szét a töltött hússzelet, de ezt el is hagyhatjuk).
A megtöltött hússzeleteket helyezzük egymás mellé egy tepsibe, kanalazzuk mellé a kimaradt tölteléket, majd öntsük fel a sörrel és fóliával fedjük le a tepsit.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten egy óra alatt pároljuk puhára a húst (én légkeverésnél 160 fokon, 60 percig pároltam):
Ezután vegyük le a fóliát, kicsit emeljünk a hőfokon és süssük szép pirosra a húst.
Ameddig a hús sül, készítsünk mellé ízlés szerinti köretet…. jól illik hozzá pl a krumplipüré.
Tipp:
Tálaláskor a szalonnás-babos tarjaszeleteket ízlés szerinti körettel, salátával, esetleg egy szelet friss kenyérrel kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

10 uborkasaláta, amit érdemes kipróbálni
Az uborkasaláta igazi klasszikus, amit szinte mindenki szeret. Jólesik a me
Tovább olvasom »
Így lesz tökéletes a kovászos uborkád
A nyár egyik legnagyobb kedvence a ropogós kovászos uborka. Frissítő, savan
Tovább olvasom »
8 izgalmas sütés nélküli golyó, amit egyszerűen imádni fogsz
Ezeket a sütés nélküli golyókat percek alatt elkészítheted, mégis úgy hatna
Tovább olvasom »
Könnyű és ízletes cukkinis ételek – puffancstól a lepényig
A cukkini az az alapanyag, ami mindig kéznél van, mégis millióféleképpen va
Tovább olvasom »
12 mennyei gombás recept – tésztától a húsos fogásokig
10 mennyei gombás recept tészta, csirke, gratin és vegetáriánus lehetőségek
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? – 30 perc és kész a tökéletes menü? Igen!
Ebédre vagy vacsorára ajánljuk ezt az ízletes összeállítást: krémleves, két
Tovább olvasom »