Sörben pácolt, mustáros rántott szelet recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 1-1,5 kg sertéscomb
- 2-3 dl natúr sör
- 1 dl mustár
- só
- 3
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - liszt
- zsemlemorzsa
- 1-2 ek szezámmag
- 2-3 ek olaj, a panírozáshoz
- ízlés szerinti mennyiségű kápia paprika vagy kaliforniai illetve egyéb édes fajta
Elkészítése:
A húst előző nap megtisztítjuk, felszeleteljük, majd éjszakára a sörben hagyjuk állni. Másnap leszűrjük, lecsepegtetjük.
Megsózzuk a húsok mindkét oldalát és jól átkenjük mustárral.
A húst a szokásos módon panírozzuk, annyi különbséggel, hogy a tojásba olaj a prézlibe kevés szezámmag is került.
Egy gáztepsibe sütőpapírt helyezünk. Locsolunk rá némi olajat, egyenletesen eloszlatva, majd a húsokat ráfektetjük. Előmelegített sütőben 175 C°-on elkezdjük sütni. Mikor kezd sülni, az enyhén sózott paprikát is tegyük mellé. Ha a panír stabil, már kezd átsülni óvatosan átforgathatjuk őket.
1-1,5 óra alatt készre sütjük. Frissen tálaljuk. Köret lehet burgonya, rizs, vagy különböző saláták.
Tipp:
A sütőben ugyanannyi idő alatt készül el, mint egy-egy adott fajtájú hús, mint amikor natúr sütjük őket.
Tehát a csirke, pulyka hamarabb, a sertés kicsit tovább sül.
A panír az elején képlékenyebb, így ne igen bántsuk, míg nem kezd sülni.
Amikor a panír szép aranyszínű a hús is elkészült.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Hogyan válasszunk parfümöt a mindennapokra és különleges alkalmakra? (x)
Egyetlen Lattafa illat nem lehet ugyanúgy megfelelő az edzőteremben, mint e
Tovább olvasom »
9 világbajnok bukta recept hétvégére
A bukta az a klasszikus sütemény, amihez rengeteg emlék kötődik: a puha, ke
Tovább olvasom »
9 kiadós magyaros étel, ha igazán tartalmas ebédre vágysz
Egy jó szaftos tokány mindig biztos választás, ha tartalmas, magyaros ebéde
Tovább olvasom »
12 laktató húsos-zöldséges fogás, amit bármikor jó elővenni
Ha szeretnénk egy kicsit több zöldséget csempészni a mindennapi főzésbe, ez
Tovább olvasom »
Minden napra egy leves – 7 szuper recept, amit megéri kipróbálnod
Egy hét, hét különböző leves – a tojásos kolbászos zöldbablevestől a könnye
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.09. Péntek
A pénteki menüben tartalmas és könnyedebb fogások is helyet kapnak. A tejsz
Tovább olvasom »









