Körömpörkölt recept

Hozzávalók:
- 2 kg tisztított és félbevágott köröm
- 2 nagy fej hagyma
- 4-5 gerezd fokhagyma
- étolaj (van aki ehhez az ételhez zsírt jobban szeret)
- 3 dl vörösbor
- 2 tv paprika ( az egyik, vagy legalább egy fél lehet csípős is)
- 2 paradicsom (vagy ezek helyett fél üvegnyi lecsó)
- 1 ek pirospaprika
- só (ízlés szerint)
- 1 tk őrölt bors
Elkészítése:
A körmöket átnézzük, ha kell megtisztogatjuk, megmossuk. A hagymát felkockázzuk, a fokhagymákat összenyomjuk.
Olajra dobjuk mindkettőt és aranybarnára pirítjuk. Míg elkészül, addig feldarabolhatjuk a megmosott paprikát és paradicsomot, úgy, mint ahogy a lecsóhoz szoktuk. Félrehúzzuk a tűzön a hagymát, megszórjuk a pirospaprikával és felöntjük egy kevés vízzel, hogy a paprika ne égjen meg. Rátesszük a paprikát, a paradicsomot és sóval kicsit megszórva elkészítjük a lecsós alapot.
Amikor már zsírjára sütöttük, beletesszük a körömdarabokat, jól átforgatjuk, hagyjuk pár percig, majd felöntjük a vörösborral és ha kell még, annyi vízzel, hogy kényelmesen megfőhessenek a körmök.
Megszórjuk őrölt borssal, utána sózzuk és lefedve főzzük. Akkor van készen, ha a leve sűrű és ragacsos, a húsból pedig ha villával megemeljük, szinte kifordulnak a csontok.
Tipp:
Hasábokra vágott főtt krumplival és savanyúsággal vagy kovászos uborkával az igazi.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

10 klasszikus nagymama féle süti vendégváráshoz
A nagymama sütijeinek nincs párja, hiszen mindig tele vannak szeretettel és
Tovább olvasom »
Gyümölcsös sütés nélküli torták: 10 kipróbált recept
1. Erdeigyümölcs torta recept Hozzávalók: Hozzávalók egy 30 cm-es tortaform
Tovább olvasom »
8 kipróbált képviselőfánk recept, amikkel nem érhet csalódás
A képviselő fánk az egyik legkedveltebb magyar desszert, amit sokan gyermek
Tovább olvasom »
A nagy konyhai robotgép teszt: nem mindig a legdrágább a legjobb
A Teszt Plussz Magazin nemcsak a magyar-, hanem a globális piacot is vizsgá
Tovább olvasom »
10 uborkasaláta, amit érdemes kipróbálni
Az uborkasaláta igazi klasszikus, amit szinte mindenki szeret. Jólesik a me
Tovább olvasom »
Így lesz tökéletes a kovászos uborkád
A nyár egyik legnagyobb kedvence a ropogós kovászos uborka. Frissítő, savan
Tovább olvasom »