Fasírt muffin krumplipüré kalappal recept
Hozzávalók:
- 60 dkg darált sertéshús
- 1 vöröshagyma (kisebb)
- 2-3 gerezd fokhagyma
- petrezselyemzöld
- 2 zsemle
- 2
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - só
- őrölt bors
- szerecsendió
- 2-3 tk worchester szósz
- vaj a forma kenéséhez
Máz:
- 1 tk barna cukor
- pici mustár
- pici chili
- pici víz
Krumplipüré:
- 50 dkg krumpli
- 2
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁSsárgája - 5 dkg vaj
- főzőtejszín
- só
- szerecsendió
Elkészítése:
Először a zsemléket langyos vízbe beáztatjuk, majd amikor már teljesen megszívták magukat, jól kinyomkodjuk, és félretesszük.
Egy tálba beletesszük a darált húst, majd hozzáadjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet és a vöröshagymát, a jól kinyomkodott zsemlét, az ízlés szerinti fűszereket, a worchester szószt, az egész tojásokat, és belenyomjuk a fokhagymát. Végül jó laposan összegyúrjuk.
A muffin formát kikenjük vajjal, majd megtöltjük a darált húsos masszával. (Én szilikonos formában sütöttem, de azt is kikentem vajjal.)
A mázhoz az ízlés szerinti mennyiségű hozzávalókat jól kikeverjük, majd bekenjük vele a fasírtok tetejét.
Előmelegített sütőbe tesszük, és közepes lángon kb. 30 perc alatt szép pirosra sütjük.
A krumplit összekockázzuk, és enyhén sós vízben puhára főzzük. Ezután leszűrjük, hozzáadjuk a tojássárgáját, az ízlés szerinti mennyiségű sót, szerecsendiót, a vajat, és annyi tejszínt, hogy robotgéppel keverve jó habos legyen. (A tejszínt apránként adjuk hozzá.)
A pirosra sült fasírt tetejére nyomjuk, majd a sütőbe visszahelyezve pár perc alatt szép pirosra sütjük.
Tálaláskor kínálhatunk hozzá csemegeuborkát, vagy salátát.
A fasírt muffin krumplipüré kalappal kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 11 g
Szénhidrát: 11 g
Zsír: 8 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 egyszerű recept kevés hozzávalóból: levesek, főételek és desszertek
Kevés hozzávalóból is lehet tartalmas levest, gyors főételt vagy finom dess
Tovább olvasom »
Krumplisaláta receptek sültek, rántott húsok és grillételek mellé
A krumplisaláta az a köret, ami szinte mindenhez passzol: sültekhez, rántot
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.22. Péntek
A pénteki menüben ezúttal a krémes levesek és a tartalmas, házias főételek
Tovább olvasom »
8 hideg saláta recept, amit sültek mellé is imádni fogsz
Ha egy jó köretet vagy hidegtálra való finomságot keresel, ezekkel a salátá
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.21. Csütörtök
A csütörtöki menüben a tartalmas és a könnyedebb fogások is helyet kapnak e
Tovább olvasom »
Vitaminbomba a tányéron – 10 színes és finom saláta
A saláta egyáltalán nem csak köret lehet – ezek a receptek bizonyítják, hog
Tovább olvasom »

