Egyiptomi paradicsomsaláta recept
Hozzávalók:
- 1 mogyoróhagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 4 evőkanál olívaolaj
- só
- bors
- 5 közepes méretű paradicsom
- egy ek citromlé
- 1 marék frissen aprított turbolya
- turbolya hiányában metélőhagyma
Elkészítése:
Vágjuk a mogyoróhagymát és a fokhagymát olyan finomra, amennyire csak emberileg lehetséges – robotgéppel teljesen péppé is dolgozhatjuk –, majd tegyük egy kisebb tálba, öntsük rá az olajat, szórjuk meg sóval, szórjunk rá egy kis borsot, és hagyjuk érni, amíg a paradicsomot blansírozzuk.
Ehhez tegyük a paradicsomokat egy nagyobb tálba, öntsük fel forrásban lévő vízzel, hagyjuk ázni úgy öt percig, majd borítsuk egy szűrőbe, és tartsuk rövid időre a hideg vizes csap alá. Ezután már egy éles késsel könnyedén lehúzhatjuk a héját.
A meztelen paradicsomokat szeleteljük tetszőleges szélességűre, vagy kockára. Öntsük rá az öntetet, és lazán keverjük össze. A kész salátát érdemes pár óráig érni hagyni. Igaz, így kissé leveses lesz, de az ízek csodálatosan átjárják a paradicsom húsát.
Mindenképpen forgassuk át, csavarjunk rá egy kis citromlevet, majd szórjuk meg sóval és egy evőkanál frissen aprított turbolyával. Persze tetszés szerint használhatunk más fűszert, pl. aprított metélőhagymát is.
Csupán egy szabály van: a salátát mindenképpen szobahőmérsékleten kell felszolgálni. Ha az utolsó pillanatig a hűtőszekrényben marad, oda minden munkánk!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »


