Olajbogyós – olívaolajos kifli recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 60 dkg liszt
- 1 dl olívaolaj
- 3 dl tej
- 2 ek kefír
- 0,5 kk só
- 0,5 kk őrölt köménymag
- 0,5 kk olasz fűszerkeverék vagy morzsolt oregánó
- két maroknyi magozott olajbogyó
- 1 csomag szárított élesztő, vagy 1 kk szódabikarbóna
- 1 csipet cukor
Elkészítése:
A héten minden nap vendégek jönnek, ma olajbogyós-olívaolajos kifliket sütöttem, egy adagot szódabikarbónával és egy másikat szárított élesztővel, mert később mégis felfedeztem két csomag aranytartalékot.
Egy keverőtálba beleöntöm a lisztet, a közepére egy üreget készítek, ebbe beleöntöm a hozzávalókat és addig gyúrom míg rendes kelt tészta állagú nem lesz. Ha kell még hozzá egy kevés folyadék, akkor abból a léből öntök hozzá keveset, amiben az olajbogyó volt.
A szódabikarbónást azonnal, az élesztős változatot pedig fél óra kelesztés után sütöttem meg, addigra a szódásak kisültek.
Az összegyúrt tésztát négy részre osztom és azután egy-egy darabot kinyújtok, majd négy részre vágva négy háromszöget kapok, amiket feltekerek kifli formára. Egy adagból 16 kifli lesz, de ha nagyobbakat akarunk, akkor csak felezzük a tésztát és akkor nagyobb háromszögeket kapunk.
Olívaolajjal vékonyan megkent sütőpapírra téve arany- vagy bronzbarnára sütjük.
Tejfeles gombapaprikást fogok főzni és ahhoz kínálom kenyér helyett.
Tipp:
A képeken a porcelántálban a szódabikarbónás van, a rácson pedig a szárított élesztős változat. Természetesen kockaélesztőt is lehet használni.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »


