Habos lekváros linzer recept
Elkészítése:
A lisztet morzsoljuk el a margarinnal. Adjuk hozzá a többi hozzávalót is, és gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze. Csomagoljuk fóliába, és tegyük hűtőbe legalább 1 órára.
Pihenés után kissé gyúrjuk át a tésztát, és osszuk 2 részre. Az egyik tésztát lisztezett munkafelületen nyújtsuk ki kb. 3 mm vastagságúra, és linzerkiszúróval szúrjuk ki.
Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztat, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 8-10 perc alatt világosra sütjük. A kész linzereket hagyjuk kihűlni.
Hab készítése:
A tojásfehérjét kezdjük el felverni, és közben apránként adagoljuk hozzá a porcukrot. Addig verjük a cukros habot, míg kemény, szép fényes nem lesz.
A másik adag tésztát szintén lisztezett felületen nyújtsuk ki, és szaggassuk ki. Tegyük sütőpapírral bélelt tepsire ezeket is. A tojáshabot csillagcsőrös habzsákba töltve nyomjunk karikákat a nyers tészta tetejére. Így toljuk a sütőbe, és süssük meg, majd hagyjuk kihűlni.
Egy sima és egy habkarikás tésztát összeragasztunk lekvárral, és a habkarika közepébe is teszünk egy keveset.
Jól záródó fémdobozban tároljuk. Az idő múlásával egyre puhább lesz a süteményünk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »

