Pikáns marhahátszín egyben sütve recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 80 dkg marha hátszín
- 1 ek mustár
- só
- bors
- steak fűszerkeverék
- néhány szelet szárított vargánya gomba
- 1 dl jó minőségű vörös bor
- 2 ek napraforgó olaj
Elkészítés:
A húst alaposan megmossuk, a vizet leitatjuk róla.
A mustárt az olajjal kikeverjük és jól bekenjük vele a húst. Borssal beszórjuk (sót nem teszünk rá!). Szorosan fóliába tekerjük és hűtőben érleljük (nálam ez 4 nap volt).
Sütés előtt a húst kivesszük a hűtőből, de nem csomagoljuk ki. Szobahőmérsékleten így hagyjuk pihenni legalább fél órát.
Egy serpenyőt felforrósítunk. Kicsomagoljuk a szoba hőmérsékletű húst, megsózzuk és a forró serpenyőbe tesszük. Minden oldalát 3-3 percig pirítjuk erős lángon, hogy kérget kapjon.
Ekkor átrakjuk egy tepsibe és mellétesszük a vargányát.
A serpenyőbe (amiben lepirítottuk a húst) beleöntjük a bort, felforraljuk, majd ráöntjük a húsra.
200 fokra előmelegített sütőbe tesszük és kb. 20 percet sütjük. Ha megsült a hús, vegyük ki a sütőből és takarjuk le alufóliával. Így pihentessük kb. negyed órát, majd szeleteljük. A közepe nekem enyhén rózsaszínű lett.
Tipp:
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »


