Narancsos sütőtökkrémleves recept
Hozzávalók:
- 50 dkg sütőtök
- 1 alma
- 1 krumpli (nagyobb)
- 1 vöröshagyma
- 1-2 narancs
- 2-3 ek méz
- 2 húsleveskocka
- 5 dkg vaj
- 2 dl tejszín
- só
- őrölt fehér bors
- szerecsendió
- víz
Elkészítése:
A töknek kiszedjük a magját, és levágjuk a haját, majd apróbb kockákra feldaraboljuk.
A hagymát, az almát és a krumplit szintén megpucoljuk, és apróra felvágjuk.
Egy edénybe beletesszük a vajat, az apróra vágott vöröshagymát, és üvegesre pároljuk. Amikor már üvegesre párolódott, hozzáadjuk a mézet, és együtt karamellizáljuk pár percig.
Ezután hozzáadjuk a kockára vágott tököt, az almát és a krumplit, majd ráreszeljük a narancs héját. Jól összeforgatjuk, és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Ízlés szerint fűszerezzük, majd puhára főzzük.
Amikor már teljesen megpuhultak a hozzávalók, levesszük a tűzről, és botmixerrel pépesítjük.
Végül visszahelyezzük a tűzre, és állandó keverés mellett belecsorgatjuk a tejszínt. Jól összeforraljuk, majd beletesszük a felkockázott narancsot. 2-3 percig még így főzzük tovább, majd elzárjuk a gázt, lefedjük, és kb. 30 percig hagyjuk, hogy az ízek jól összeérjenek.
Közben egy teflon serpenyőben pár pillanat alatt pörköljük meg a tökmagot.
Tálaláskor a tányérba mert leves tetejét tökmaggal ízlés szerint megszórjuk.
A narancsos sütőtökkrémleves kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 1 g
Szénhidrát: 10 g
Zsír: 4 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.05.15. Péntek
A pénteki menüben a tartalmas, laktató fogások mellé ezúttal egy kis retró
Tovább olvasom »
8 gyümölcsös torta, ami friss és látványos egyszerre
A könnyed, gyümölcsös torták valahogy mindig elegánsabbnak hatnak, még akko
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.14. Csütörtök
A csütörtöki menüben ismét a házias kedvencek kerülnek előtérbe, tartalmas
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.13. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas, házias ízek és a kicsit különlegesebb fogáso
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.12. Kedd
A keddi menü most pont azt tudja, amit egy hosszú hétköznapon elvár az embe
Tovább olvasom »
12 édes tésztás kedvenc a nudlitól a derelyéig
Az édes tészták valahol félúton vannak a főétel és a desszert között, és ős
Tovább olvasom »


