Mammama paradicsomlevese újragondolva recept
Hozzávalók:
Leveshez:
- 1 zeller szárával együtt
- 1 liter víz
- 1 liter paradicsomlé
- 2 fej vöröshagyma
- só
- bors
- pirospaprika
- 2-3 ek liszt
- 3 ek olaj
Nokedli:
- 20 dkg liszt
- 1
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - só izlés szerint
- egy ki csokor petrezselyemzöld
- víz
Elkészítése:
A felforrósított olajon pirítsuk meg a lisztet, majd adjuk hozzá a nagyobb kockákra vágott hagymát. Sózzuk, borsozzuk, tegyük bele a pirospaprikát, keverjük össze, majd öntsük fel a vízzel. Tegyük bele a megpucolt zellergumót egészben és a zellerszárakat. Főzzük addig, amíg a zeller meg nem puhul.
A főzés végén, mikor már puha a zeller, felöntjük a paradicsomlével, majd főzzük pár percig. Utána kiszedjük a zöldségeket.
Elkészítjük a nokedlit. A liszthez öntünk kevés vizet, majd hozzáadjuk a tojást, sózzuk és jól kikavarjuk, majd ha még kell öntünk hozzá vizet vagy lisztet. Beleaprítjuk a petrezselymet, jól összekeverjük, majd a levesbe szaggatjuk. Ha feljöttek a leve tetejére kiszedjük egy tányérba.
Az egész zellert felvágjuk apró kockákra és egy kis serpenyőben megpirítjuk és félretesszük. A levest átszűrjük, majd turmixgéppel kicsit összeturmixoljuk.
Tálalási javaslat: szedjünk a tányér közepére a nokedliből, majd öntsük köré a paradicsomlevest, majd szórjuk meg a pirított zellerrel. Díszíthetjük még apróra vágott zellerlevéllel.
Jó étvágyat hozzá !
Tipp:
Mindenkinek saját ízlésének a dolga, hogy hogy játszik a paradicsomlével, vízzel és a fűszerekkel. Lehet beletenni kis cukrot is. ÉN mindig Anyukám által készített paradicsomlevet használok.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 erdei gyümölcsös recept, ha friss és krémes desszertre vágysz
Az erdei gyümölcsös desszertek egyszerre frissek, látványosak és kifejezett
Tovább olvasom »
Farsangi sütivásár: profi tippek a finomságok csomagolásához (x)
A farsang az év egyik legvidámabb időszaka, amikor a konyha megtelik fánk-
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.27. Péntek
Mai menünk könnyed, mégis ízletes fogásokat tartalmaz. A magyaros zöldborsó
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »










