Hasselback burgonya recept
Hozzávalók:
- 9-12 ovális, közepes méretű burgonya
- 1/2 dl olívaolaj
- 5 dkg olvasztott vaj
- 3 gerezd fokhagyma
- 1 ek aprított petrezselyemzöld
- 1 ek citromlé
- 1 ek méz
- 1 tk só
- frissen őrölt fekete bors
Elkészítése:
A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
Egy kis tálban összekeverjükaz olajat, vajat, mézet, citromlevet, sót, borsot, zúzott fokhagymát és petrezselyemzöldet.
A krumplit alaposan megmossuk és 4-5 mm-ként bevagdossuk, úgy hogy nem vágjuk végig. Erre a célra 2 evőpálcikát vagy vékony nyelű fakanalat helyezünk a munkaasztalra, közé tesszük a krumplit és így irdaljuk be a krumplikat.
A bevagdosott krumplikat tepsibe tesszük, érdemes sütőpapírral kibélelni a tepsit és egy ecsettel mindegyiket megkenjük a fűszeres olajjal, úgy hogy minél több kerüljön a szeletek közé.
Sütőbe toljuk és 60 perc alatt pirosra sütjük. Fél óra elteltével a maradék fűszeres olajjal újra megkenjük a krumplikat.
Tálalható salátákkal, szószokkal, önálló ételként vagy sült húsok, halak, grillezett zöldségek mellé köretnek.
Tipp:
Ez egy sűrűn beirdalt, fűszeres olajjal megkent, sütőben sütött krumpli, ami sütés közben harmonikaszerűen szétnyílik. Úgy tökéletes, ha kívül ropogós, belül puha, és egészben marad. Akkor lesz ilyen, ha nem hámozzuk meg. Ehhez viszont ép héjú és alaposan megtisztított krumplikra van szükség. Természetesen elkészíthető meghámozva is, úgy egy kicsit macerásabb.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »


