Spárgás-sonkás-sajtos pite recept
Elkészítése:
Egy tálba beletesszük a lisztet és a sót, majd összekeverjük. Ezután hozzáadjuk a kockára vágott, hideg vajat. Ujjbeggyel addig morzsoljuk, míg finom morzsás lesz.
Közepébe mélyedést készítünk, majd beleöntjük a vízzel felvert egész tojást.
Végül gyors mozdulatokkal sima tésztává gyúrjuk. Ezután fóliába csomagoljuk, majd 30 percre a hűtőszekrénybe tesszük pihentetni.
A hűtőszekrényből kivett tésztát kicsomagoljuk, majd a tetejére szintén fóliát teszünk, és piteforma nagyságúra kinyújtjuk.
Óvatosan a formába tesszük, majd az alját villával megböködjük. Sütőpapírt helyezünk bele, majd megtöltjük nehezékkel. (Én rizzsel töltöttem meg.)
Előmelegített sütőben, 200 fokon 15-20 perc alatt elősütjük, majd a sütőből kivéve eltávolítjuk a sütőpapírt a nehezékkel, és kicsit hűlni hagyjuk.
A spárgának a fás végét eltávolítjuk, majd ízlés szerinti méretűre feldaraboljuk. Enyhén sós, forrásban lévő vízbe először beletesszük a szárakat, és 2-3 percig főzzük, majd hozzátesszük a spárgafejeket, és kb. 2 percig még együtt főzzük. Ezután leszűrjük, és hideg vízben leöblítjük.
Egy tálba beletesszük a tejfölt, az egész tojásokat, az apróra vágott petrezselyemzöldet, és az ízlés szerinti mennyiségű fűszereket. Ezután jó alaposan összekeverjük, majd belekeverjük a reszelt sajtot is.
A sonkát ízlés szerint feldaraboljuk. (Én kisebb kockákra vágtam.)
Az elősütött tésztára rápakoljuk a spárgát és a sonkát, majd óvatosan ráöntjük az összekevert tejfölös-tojásos masszát.
Előmelegített sütőbe helyezzük, majd közepes lángon 25-30 perc alatt készre sütjük.
Tálalás előtt kicsit hűlni hagyjuk, majd felszeletelve tálaljuk.
A spárgás-sonkás-sajtos pite kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 11 g
Szénhidrát: 12 g
Zsír: 15 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.05.01. Péntek
A pénteki menüben tartalmas és könnyedebb fogások is helyet kapnak. A parad
Tovább olvasom »
10 citromos kedvenc, amit érdemes újra és újra elkészíteni
A citromos desszertek külön kategóriát képviselnek, mert egyszerre frissíte
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.30. Csütörtök
A csütörtöki menüben tartalmas és változatos fogások szerepelnek. A zöldfűs
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.29. Szerda
A szerdai menüben klasszikus és laktató fogások szerepelnek. Az aranysárga
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.28. Kedd
A keddi menüben klasszikus, jól ismert fogások szerepelnek. A magyaros burg
Tovább olvasom »
8 palacsintaötlet, ha már unalmas a kakaós verzió
A palacsinta az a desszert, amit valahogy senki nem tud megunni, csak legfe
Tovább olvasom »

