Sajtos rántott karfiol recept
Hozzávalók:
- 1 közepes fej karfiol
- 4-5 dkg trappista sajt
- 1 csésze liszt (2,5 dl)
- 3 kisebb
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 1 csésze zsemlemorzsa (2,5 dl)
- 7 dl olaj a sütéshez
Elkészítése:
A megtisztított karfiolt rózsáira szedjük és sós, ételízesítős, bő vízben éppen puhára főzzük. (Érdemes villával ellenőrizni egy nagyobb karfiol tönk részénél, hogy belemegy-e a villa vagy sem.) Leszűrjük és félretesszük.
Három tálat készítünk. Az elsőbe szórjuk a lisztet. A másodikba ütjük a tojásokat, egy villával kissé felverjük. A sajtot belereszeljük. Ezt érdemes úgy végezni, hogy a sajt szálak rövidek legyenek, tehát kisebb darabokra vágott sajtot belereszelni, mert így könnyebben tapad majd a karfiolra. A harmadik tálba mérjük a zsemlemorzsát.
Egy magasabb falú edényben olajat forrósítunk.
A karfiol rózsákat először a lisztben forgatjuk meg, majd a sajtos tojásban. Kicsit lecsepegtetjük, majd a morzsában is meghempergetjük.
Ha már jó forró az olaj, akkor közepestől egy kicsit kisebb lángon világosra sütjük.
Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsepegni és azonnal megszórjuk egy kevés sóval.
Tipp:
Mostanában elég sok húst fogyasztottunk, ezért úgy döntöttem, hogy ma húsmentes nap következik és a hűtőben várakozó karfiolt kirántom. Igen ám, de amikor benyúltam érte, hogy előkészítsem, megláttam egy kis darabka sajtot. Akkor villant be, hogy miért ne próbálhatnám ki sajtosan.
Kicsit tartottam a sütéstől, hogy nehogy a forró olajban kikandikáljon a sajt, de egyáltalán nem történt ilyen. Ízre teljesen olyan, mint a hagyományos változat. Ami nagy boldogság számomra, hogy mindkét gyerek csak úgy tömte befelé és még egy kevés rizs köretet is kanalaztak hozzá.
Pedig egy kezemen meg tudom számolni, hogy a Nagyobbikom hány zöldséget hajlandó megenni. Így a sajtvég is eltűnt a hűtőből és a család minden tagja is elégedett volt az ebéddel :-)
A sajtos rántott karfiol kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 6 g
Szénhidrát: 18 g
Zsír: 12 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »

