Aranydurbincs bakonyi módra mákos metélttel recept

Hozzávalók:
Halhoz:
- 2 aranydurbincs
- só (ízlés szerint)
- őrölt színes bors (ízlés szerint)
- 1 tk hal fűszerkeverék
- 1/2 citrom leve
- 5 dkg vaj
- 2 ek olívaolaj
Gombapaprikáshoz:
- 10 dkg császárszalonna
- 1 ü csiperkegomba (280 g-os)
- 1 kisebb fej vöröshagyma
- 1-2 gerezd fokhagyma
- 1,5 dl főzőtejszín
- 1,5 dl tejföl (20 %-os)
- 1 tk liszt
- só (ízlés szerint)
- őrölt színes bors (ízlés szerint)
- 1 tk piros arany
- 1 tk pirospaprika
- 1 ek étolaj
Mákos metélt:
- 20 dkg metélt tészta
- 2 ek egész mák
- csipet só
- 5 dkg vaj
Elkészítése:
A halat filézzük ki, majd a filékre facsarjuk rá a citromlevet, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a hal fűszerkeverékkel és hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek jól átjárják.
Egy serpenyőbe melegítsük fel a vajat és az olajat, majd helyezzük bele a halfilét a bőrös felével lefelé (a bőrös felét töröljük szárazra egy papírtörlővel mielőtt a zsiradékba helyeznénk).
Ezután közepes hőmérséklete, locsolgatva süssük kb. 10 percig hogy a halhús kellően átsüljön és a bőre jó ropogós legyen.
Tipp: A filézéskor visszamaradt csontokból főzzünk pl egy halalaplevet, melyet halleves készítéséhez feltudunk majd használni.
A császárszalonnát vágjuk fel vékonyabb csíkokra. A vöröshagymát, és a fokhagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A gombát alaposan csepegtessük le, majd ízlés szerint szeleteljük fel.
Egy wokba (vagy serpenyőbe) hevítsük fel az olajat, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pároljuk üvegesre.
Ezután adjuk hozzá a felcsíkozott szalonnát, süssük pár percig, hogy színt kapjon, majd adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát és szórjuk meg a pirospaprikával.
Ezután adjuk hozzá a felszeletelt gombát, öntsük fel a főzőtejszínnel, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a piros aranyat és főzzük pár percig hogy a szalonna puhára főjön.
A tejfölt keverjük simára liszttel és egy kevéske vízzel, majd öntsük a szalonnás gombára és kevergetve addig főzzük, hogy kellően besűrűsödjön a szaftja.
A mákot állandó kevergetés mellett, pár pillanat alatt pörköljük meg, majd öntsük át egy tányérra, hogy lehűljön (pár pillanat elég neki, így rögtön öntsük át, mert különben megég a serpenyőben és keserű lesz).
A tésztát enyhén sós vízben főzzük ki, hideg vízzel öblítsük le, majd csepegtessük le.
Egy edénybe hevítsük fel a vajat, adjuk hozzá a lecsepegtetett tésztát, sózzuk és szórjuk meg a pörkölt mákkal, majd alaposan keverjük össze.
Tipp:
Tálalás előtt tegyünk a tányérra pár kanál mákos metéltet, kanalazzuk mellé a gombapaprikást, helyezzük rá a megsütött halfilét, és úgy kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

8 izgalmas sütés nélküli golyó, amit egyszerűen imádni fogsz
Ezeket a sütés nélküli golyókat percek alatt elkészítheted, mégis úgy hatna
Tovább olvasom »
Könnyű és ízletes cukkinis ételek – puffancstól a lepényig
A cukkini az az alapanyag, ami mindig kéznél van, mégis millióféleképpen va
Tovább olvasom »
12 mennyei gombás recept – tésztától a húsos fogásokig
10 mennyei gombás recept tészta, csirke, gratin és vegetáriánus lehetőségek
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? – 30 perc és kész a tökéletes menü? Igen!
Ebédre vagy vacsorára ajánljuk ezt az ízletes összeállítást: krémleves, két
Tovább olvasom »
Online italbolt – széles választék könnyű italokból a nyaralás mellé (x)
A nyári pihenés során mindenkinek jól esik olykor egy pohár ital. Mindenkép
Tovább olvasom »
12 varázslatos szilvalekváros süti, amivel újraélheted a nagyi konyhájának illatát!
Ezek a sütemények igazi klasszikusok, amiket gyerekkorunk óta szeretünk – r
Tovább olvasom »