Rántott tojás recept
Elkészítése:
Egy kisebb fazékban vizet forralunk, amibe teszünk két evőkanál ecetet. Ha már látunk apró buborékokat, akkor egy kis tálkába beleütjük egyesével a tojásokat és óvatosan a vízbe engedjük.
Érdemes egyszerre csak 2 darabot beletenni. 5 percig mérsékelt lángon főzzük. A fazék alján maradnak, de a fehérje rész egy kicsit megszilárdul.
Utána egy szűrőkanál segítségével óvatosan kiemeljük a vízből, lecsepegtetjük és hagyjuk hűlni.
Közben három tányért készítünk.
Az elsőbe szórjuk a lisztet, a másikba a tojásokat egy villával kicsit felverjük és ízesítjük sóval, borssal, majd a harmadikba öntjük a zsemlemorzsát.
A tojásokat óvatosan először a lisztbe, majd a tojásba, végül a morzsában forgatjuk meg.
Egy magasabb falú, kisebb tálba olajat forrósítunk. Az a jó, ha kicsit magasabban van az olaj.
Majd beleengedjük a tojásokat és közepestől egy kicsit mérsékelt lángon világosra sütjük őket.
Konyhai papírtörlőre szedjük, majd azonnal kínáljuk.
Tipp:
Van a családban, aki nem szereti a lágy tojást és van, aki mindennap szívesen ezt enné.
Nos, előbbiek rántott csirkét kaptak, utóbbiak pedig a húson túl valami különlegeset.
Ezt már olyan rég készültem kipróbálni. Kicsit izgultam is, de nagyon meg voltam elégedve a végeredménnyel.
A köret a család kívánságára hagymás, petrezselymes krumpli lett.
A tojás lágysága attól függ, hogy az olajban mennyi ideig sütjük. Ha hígra szeretnénk, akkor érdemes egész rövid ideig és világosra sütni.
Arra figyeljünk, hogy egész friss legyen a tojás.
Most azt a mennyiséget írom le, ami négy személyre szól.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 erdei gyümölcsös recept, ha friss és krémes desszertre vágysz
Az erdei gyümölcsös desszertek egyszerre frissek, látványosak és kifejezett
Tovább olvasom »
Farsangi sütivásár: profi tippek a finomságok csomagolásához (x)
A farsang az év egyik legvidámabb időszaka, amikor a konyha megtelik fánk-
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.27. Péntek
Mai menünk könnyed, mégis ízletes fogásokat tartalmaz. A magyaros zöldborsó
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »









