Pirítós buci halmozva recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 1 nagyobb méretű zsemle, buci vagy hamburgerzsemle
- 1 kisebb fej vöröshagyma
- 1 szál újhagyma
- 2-3 tk snidling
- 5-10 dkg bármilyen felvágott
- 5 dkg füstölt vagy császárszalonna
- olaj a pirításhoz és dinszteléshez
- pizzakrém
- reszelt sajt
Elkészítése:
Kevés olajon, felhevített serpenyőben a félbe vágott bucikat lapján lekapatjuk, megpirítjuk, hogy a belseje még puha maradjon, de kívülről már kérget kapjon. Ujjainkkal a buci szélei mentén a belsejét óvatosan lenyomkodjuk, hogy egyfajta mélyedést, tányér formát kapjunk.
A megmaradt forró olajra rátesszük a szalonnát és megvárjuk, míg egy kis zsiradékot ereszt, majd a kockára vágott vöröshagymát megdinszteljük rajta. Mielőtt kész lenne, a szintén kockára vágott felvágottat (kolbász, szalámi, stb) is összeforgatjuk vele 1-2 perc alatt.
Míg ez készül, a két benyomott bucit megkenjük pizzakrémmel, melyre a serpenyőben kapott anyagot ketté osztjuk és a zsömle tányérokra halmozzuk.
Díszítésként a tetejére reszelt sajtot, karikázott újhagymát és snidlinget szórunk.
Tipp:
A felvágottat kockázott zöldségekkel is lehet helyettesíteni, pl: uborka, paradicsom, retek, stb.
A pizzakrémet körözöttre is cserélhetjük.
Aki szereti a fűszereket, ízlés szerint provanszi fűszerkeverékkel, fehér borssal, bazsalikommal, oregánóval ízesítheti.
Az étel nagyszerűsége az egyszerűségéből és variálhatóságából ered, így az egész család ízlésének megfelelően tudunk egy olcsó, gyors, egyszerű és finom reggelit/vacsorát készíteni!
Jó étvágyat hozzá! :)
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »

