Krumplifőzelék rántás nélkül recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- Kb. 1 – 1 és 1/2 kg burgonya
- 1 fej vöröshagyma
- 2 babérlevél
- só
- bors
- pirospaprika
- tejföl
Elkészítése:
A burgonyát megtisztítjuk, felkockázzuk, és annyi sós vízben tesszük fel főni, amennyi éppen ellepi, két babérlevél kíséretében. Amikor a krumpli puhára főtt – vagy inkább az absztrakt formáit felvette –, egy másik edényben kevés olajon megdinszteljük az apróra vágott vöröshagymát, addig, míg teljesen összeesik. A végén hozzáadunk egy teáskanálnyi pirospaprikát, és elkeverjük.
A főtt krumpliból kivesszük a babérleveleket, majd a dinsztelt hagymát és nagyjából a főtt burgonya felét a főzőlével együtt egy tálba tesszük. Hozzáadjuk a tejfölt (nagyjából egy nagy doboz felét), és botmixerrel krémesre pürésítjük. Az így kapott sűrű alapot folyamatosan kevergetve visszaöntjük a lábasba, ezzel szépen besűrítjük a főzeléket.
Kóstoljuk meg, és ha szükséges, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Én többnyire habarni szoktam a főzelékeket, mert nem igazán kedvelem a rántást – de ha valamelyik étel igazán megkívánja, hát megteszem.
Sztori:
Most először próbáltam önmagával sűríteni a főzeléket, és el kell mondjam, életem legjobb krumplifőzelékét sikerült így összehoznom! Igen, krumplifőzeléket. Talán nem tűnik nagy dolognak, de sokan csak most tanulják a konyhai alapokat, és nekik is nagy segítség lehet ez a recept. Én is időnként visszatérek az egyszerű ételekhez, mert változatosságra mindig szükség van. Na meg főzeléket is kell néha enni, ahogy azt egy „jó gyerekhez” illik!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.04.08. Csütörtök
csütörtöki menüben egyszerű, mégis jól összeállított fogások szerepelnek. A
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.07. Szerda
A szerdai menüben egyszerű, mégis jól bevált fogások szerepelnek. A vargány
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.07. Kedd
A keddi menüben változatos, jól összeillő fogások szerepelnek. A sajtkrémle
Tovább olvasom »
Magyar konyha – a magyar ételek története (x)
A magyar konyha fejlődése szorosan összefonódik Magyarország történelmével.
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.03. Péntek
A pénteki menüben tartalmas és könnyedebb fogások is helyet kapnak. A tárko
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.02. Csütörtök
A mai menüben a klasszikus és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapnak.
Tovább olvasom »









