Belépés Regisztáció Keress bennünket Facebook-on
Kategóriák

Medvehagymás-tojásos felfújt recept

Medvehagymás-tojásos felfújt
Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
60 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető



  • Hozzávalók:

    • kb. 20 db medvehagyma
    • 10 dkg füstölt sajt (+ a tetejére)
    • 4 főtt  FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS (nagy)
    • 4 ek zsemlemorzsa
    • 4  FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS (nagy)
    • 5 dkg vaj
    • 5 dkg liszt
    • 5 dl tej
    • őrölt fehér bors
    • szerecsendió

    Elkészítése:

    A medvehagymát vágjuk fel apróra, és tegyük félre.

    Négy tojást főzzünk keményre, majd szintén vágjuk fel apróra, és tegyük félre.

    Egy serpenyőben hevítsük fel a vajat, és adjuk hozzá a lisztet, pirítsuk 1-2 percig, majd vegyük kisebbre a lángot. Ezután apránként öntsük hozzá a tejet, és minden alkalommal keverjük simára, közben pedig ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg egy csipet szerecsendióval.

    Egyesével adjuk hozzá az egész tojásokat, majd szintén mindegyikkel keverjük simára. Végül keverjük hozzá a reszelt füstölt sajtot is, majd amikor már teljesen sima masszát kaptunk, vegyük le a tűzről.

    A masszához ezután keverjük hozzá az apróra vágott medvehagymát, az apróra vágott főtt tojást, és a zsemlemorzsát.

    Egy 25 x 10 x 7 cm-es sütőformát kenjük ki vajjal, és szórjuk meg zsemlemorzsával. Öntsük bele a masszát, majd szórjuk meg a tetejét zsemlemorzsával, és ízlés szerint reszelt sajttal.

    Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 30-40 perc alatt süssük szép pirosra. (Én légkeveréssel, 160 fokon 30 percig sütöttem.)

    A sütőből kivéve hagyjuk a formában langyosra hűlni, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.

    Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.

    A medvehagymás-tojásos felfújt kalória és tápérték tartalma:

    Kalória: 179 kcal
    Fehérje: 10 g
    Szénhidrát: 8 g
    Zsír: 12 g
    Az adatok 100 g mennyiségre vonatkoznak.

    Hozzáadom a receptfüzethez

    Őket is nézd meg!

    Szólj hozzá