Vörösboros, áfonyás vaddisznópörkölt recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 80 dkg vaddisznócomb, vagy lapocka
- 3 fej vöröshagyma
- 20 dkg füstölt szalonna
- 4-5 gerezd fokhagyma
- 2 paradicsom
- 2 paprika
- 2 dl száraz vörösbor
- 2 ek áfonyalekvár
- 1 hegyes erős paprika/elhagyható/
- 1 kk kömény
- só
- 2-3 tk pirospaprika
- 0,5 kg tarhonya
- étolaj, vagy zsír
Elkészítése:
A húst megmossuk, kockákra vágjuk. A hagymákat apróra, a paprikát, paradicsomot és a szalonnát kisebb kockákra vágjuk.
A tarhonyát az olajon aranybarnára pirítjuk, majd tarhonyától függően két-két és félszeres forró, sós vízzel felöntjük, és fedővel lefedve készre pároljuk.
A szalonnát megpirítjuk, megfonnyasztjuk rajta a hagymát, rátesszük a fokhagymát, köményt, a paprikákat és paradicsomot, majd pár percig együtt pároljuk.
Rátesszük a húst, sózzuk, és addig pároljuk, míg a saját levét kezdi elfőni. Megszórjuk a pirospaprikával, és mindig csak pici vizet aláöntve pároljuk.
Ha a hús kezd puhulni, ráöntjük a vörösbort, beletesszük az áfonyalekvárt, és lassan készre főzzük.
Nem baj, ha többször zsírjára pirul.
Tálalás előtt a tarhonyát villával átkeverjük, és a pörkölttel tálaljuk.
Jó étvágyat kívánok hozzá!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »

